11. Fejezet (+18)

Mikor kiszálltunk a kocsiból Onew megtorpant a járdán és a lépcsőházunk előtt ácsorgó férfit bámulta.
- Mi a baj?- kérdeztem halkan. Hol Onew-ra, hol a férfira pillantottam.

Nem lehet itt.Miért nem tudott ott maradni ahol volt. Nem engedhetem meg neki hogy félni lásson. A pillanatnyi döbbenetemet félretettem.
-Szia Junsu rég láttalak.
-Szia Jinki. Hiányoztál.-ölelt át hirtelenjében. Némán sikítottam.Féltem tőle.

- Szia.- integettem neki. Ahogy elnéztem Onew egyik barátja lehetett.
- Mi felmentünk.- szólt oda Minho.

-Megyek én is.-szóltam hirtelen. majd feliszkoltam.

- De Jinki!- szóltam utána de meg sem hallotta.
- Ne haragudj rá.- fordultam a férfihoz.- Kicsit szétszórt mostanában. Taemin vagyok- nyújtottam a kezem.
- Junsu.- mosolygott.
- Onew barátja vagy?
- Mondhatni. Bár már rég találkoztunk.
- Nem akarsz feljönni?
- Nem fogok zavarni?
- Neeem.- fogtam meg a kezét és elkezdtem a lift felé húzni.- Egy tea belefér.- mosolyogtam kedvesen.

Gyáva vagyok. Egyenesen a fürdőbe szaladta. Na íg mutassak példát mint Leader. Elmenekülök az első alkalommal. Hallottam hogy a srácok felérnek. Kinyitottam az ajtót majd megláttam közöttük Junsut és vissza is csuktam az ajtót

- Gyere.- vezettem a konyhába- Milyen teát kérsz?
- Nem tudom. Jó lesz a sima zöld tea. Köszönöm.
- És honnan ismeritek egymást?- érdeklődött Key.

-Még gimiből.-nevetett.-nagyon jó barátok vagyunk. Tudjátok nekem ő nagyon fontos.-mosolygott szerelmesen.-Ne haragudjatok elkalandoztam. szóval ő nekem nagyon jó barát. és milyen Leader?

- A legjobb.- csillogtak a szemeim.
- Ajj Minnie!- karolt át mosolyogva Kibum- Te csak elfogult vagy.
- Lehet. De most mondd, hogy nincs igazam! Ne mondd!- mutattam fel mutatóujjamat majd felnevettünk mindannyian.
- Nem tudom hova tűnhetett. Megyek, megkeresem.- ezzel elindultam. A szobája üres volt. A többiekhez is bekukkantottam de ott sen találtam. Végül a fürdőben leltem rá.
- Jinki. Engedj be vagy gyere ki.- suttogtam- a legjobb barátod te meg így leléceltél?- tettem.neki szemrehányást

Berántottam a fürdőbe.-Volt a legjobb amíg..na mindegy. majd kimegyek ha elment. És nem szeretném ha a közelében lennél ha, bántana vele szemben semmi esélyem nem lenne-hajtottam le a fejemet

- De mégis mi történt?- nem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen aranyos pasi bántani merne...

-Nem lényeges. lehet,hogy csak én reagálom túl. sajnálom

- Ahj...- tudtam, hogy nem mond igazat de nem akartam ezzel szekálni.- Na jól van. Kimegyek és majd azt mondom, hogy rosszul lettél.- azért teljesen nem.fogom elkerülni Junsu-t. Nagyon barátságosnak tűnt. Adtam egy puszit Onew arcára majd kimentem.
- Nagyon sajnálja de elfáradt és rosszul érzi magát. Talán majd legközelebb.- tájékoztattam immáron a nappaliban ülőket.

-Nem csodálom nagy a hajtás felőletek. Na de én nem is zavarok tovább.Biztos elfáradtatok ti is-állt fel és meghajolt

- Majd nézz be hozzánk máskor is!- integetett az ajtóból Key.
- Mindenképpen. Sziasztok.- majd beszállt a liftbe és elment.
- Kijöhetsz!- ordítottam el magam, mikor biztos voltam benne, hogy már nem hallhatja meg Junsu.

-Végre-vetettem magam rá a hűtőre. 
-Khm mi volt ez az előbb? -támadott le Key
-Öhm hemmi-makogtam tele szájjal

- Hát azt ne nekünk akard bemesélni hyung!- csatlakozott Minho is.
- Úgysem mondja el...- legyintett Jjong.
- Igaza van. Hagyjátok.- védtem meg- Inkább pihenjetek le.- kuncogtam.

Hálásan pislogtam rájuk. -Menjünk aludni.-kaptam el Taemint és húztam be a szobába

- Jó éjt!- köszöntem el gyorsan mindenkitől.
Csendben nekiálltam átvedleni pizsamára. Nem szóltam hozzá. Kicsit rosszul esett, hogy nekem nem akarja elmondani ami történt vele. De igazából úgy gondoltam, nem piszkálom ezzel. Ha úgy gondolja, hogy itt lesz az ideje elmondja.
- Szeretlek.- adtam egy puszit az arcára.

-én is szeretlek.Sőt imádlak.- Döntöttem hátra.és a csípőjére ültem

- Mi az?- mosolyogtam- Szeretnél valamit?- fontam.karba a kezeimet.

-Téged magam körül.  és te?

- Téged bennem.- vigyorogtam.

-Akkor mire várunk?-csókoltam meg szenvedélyesen

Hátát és derekát simogattam miközben egy forró csókban forrtunk össze.
- Imádlak.- csak éppen hogy elváltam ajkaitól és suttogtam a szavakat.

-Ühh baby. -elkezdtem leszaggatni róla a ruhát. Nagyon vágytam rá.

Ahogy engem megszabadított a ruháimtól azzal a lendülettel én is meztelenre vetkőztettem őt. Nem kellett sokat dolgoznom hisz alig volt rajta valami.
- Tégy magadévá életem!- motyogtam halkan a fülébe. A végére még nyögtem is egyet, hogy még jobban beinduljon.

Megőrjít ez az ember. Egy ujjamat felnyomtam neki, majd még egyet. kevés türelmem volt ahhoz hogy rendesen tágítsam így gyorsan belé helyeztem a férfiasságomat

- Ah!- nyögtem fel.- Kis türelmetlen!- haraptam a vállába mikor elkezdett mozogni.

-Ahh Minnie.-nyögtem fel.Észveszejtő volt. Nagyon gyorsan kezdtem el mozogni benne.

- Ahhm... mgh... ghh...- nyöszörögtem miközben még mindig nyakát és vállait szipolyoztam.
Lábaimat csípője köré fontam, kezeimmel testét szorosan karoltam át. Hihetetlen iramot diktált.
- Én... Min... Ah...

Nem sok kellet hozzá hogy elmenjen. Ezt egyhatalmas nyögéssel adta tudtomra, Így én is követtem őt. -Huhh baby. Ez valami isteni volt.-dőltem rá.

- Ühüm.- szuszogtam alatta. Apró puszikat adtam az általam megharapdált területeire.
- Arról volt szó, hogy pihentek!- csapkodta az ajtót Jonghyun.

-Most már pihenünk-kiabáltam ki majd kihúzódtam Taeminből.
-Ajánlom is mert különben szétverlek titeket-csapott még egyet az ajtóra majd elment

- Hihi!- nevettem fel hangosan. Nem bírtam abbahagyni már az ágyat csapkodtam.
- O-oké... Mindj... Mindjárt jól leszek...- teljes röhögő görcs jött rám Jonghyun kirohanása miatt.

-Megbolondúltál édesem? Hívjam Kibumot?

- Ne... Ne... Csak...- vigyorogtam tovább kissé lecsillapodva- Jonghyunnie.... Jahj...- fújtam ki a levegőt- Szemét vagyok, hogy így kinevettem. Inkább aludjunk.- öleltem magamhoz és az arcát puszilgattam.

-Édes vagy. Gyere. Jó éjt szerelmem

- Jóóóó ééééjtt!!- puszilgattam agyon. Majd betakartam magunkat. Lehet, hogy tényleg megbolondultam...

-Kis bolondom. -magamhoz öleltem és már el is aludtam

Jonghyun-nak egy szava sem lehet miattunk... Annál inkább a MinKey pároshoz... Tőlük sokkal szebb "ajándékot" kapott.
Reggel vidáman keltem. Jól megnyújtóztattam végtagjaimat és Onew-t keltegettem. Lágy csókokkal próbálkoztam előszór de nem reagált. Így maradt a jól bevált csikizés. Csak kár, hogy Ő nem mindenhol csikis.

-Nyaa hagyj már aludni-hessegettem el.

Legalább reagált.
- Kellj fel! Hasadra süt a nap!- hogy ezt bizonyítsam is széthúztam a függönyöket. Szegényke csak forgolódott.
- Na jó én mentem!- ezzel kirohantam a szobából be a mosdóba. Majd mikor ott is végeztem vidáman szökdécseltem le a nappaliba.
- Hát neked meg mitől van ilyen jó kedved?- érdeklődött morcosan Jonghyun.
- Nem tudom. Boldog vagyok. Nevess te is!- huppantam le mellé.
- Figyi Minnie. Nekem ez most valahogy nem megy. VALAKIK miatt- hangsúlyozta a szót- este nem tudtam aludni...

Agyon ütöm ezt a kölköt. Miután kiment feltápászkodtam majd a konyhába csoszogtam. Épp meghallottam hogy Jonghyun morog.
-Nem morog!-szóltam rá-menj Taohoz!- adtam ki a parancsot és mentem a kávémér

- Hah... Könnyű azt mondani! Nem is emlékszem múltkor ki rángatott el onnan...- folytatta Jonghyun.
Gondoltam megpróbálom bearanyozni a napját na meg egy kicsit kiengeszteni, így gyorsan kisurrantam a mosdóba és felhívtam Tao-t. Megkértem, hogy ha tud jöjjön át.

-Kibum Hol a kávé?- üvöltöttem. 
-Ne üvölts itt van te vaksi.-jött nevetve.Kinyújtottam rá a nyelvem majd csengettek kávéval kezemben mentem ajtót nyitni.
-Szia Jinki jobban vagy?
-Junsu-suttogtam majd elkezdem hátrálni

Mikor meghallottam az ajtócsengőt nagyon meglepődtem. Nem is gondoltam, hogy Tao ilyen hamar ideért. Viszont mikor az ajtóhoz értem láttam, hogy Onew már kinyitotta de nem Tao állt velünk szemben.
- Szia Junsu. Mi járatban?- kérdeztem vidáman.

-Csak gondoltam hozok Jinkinek valamit amitől visszanyeri az energiáját. -mosolygott.
-Nem kell jól vagyok mehetsz is-csuktam volna be az ajtót de Taemin megállított

- Na drágám. Ne legyél udvariatlan. Gyere csak be. Ma úgyis csak 11-re kell bemennünk.- mosolyogtam kedvesen.
- Oh. Köszönöm.- viszonozta mimikámat Junsu.
Onew előre akart rohanni, de megfogtam a kezét és nem engedtem. Nagyon meg akart már szabadulni Junsu-tól. Nagyon feltűnően...
- Ne haragudj. De az előbb jól hallottam, hogy drágámnak szólítottad?- érdeklődött az új barátunk.
- Ha tudsz titkot tartani akkor elárulom.- kuncogtam.

-Nem mondasz neki semmit. -förmedtem Taeminre-Te meg-mutattam Junsura-Minek jöttél vissza? Nem tettél már tönkre teljesen?  Nem volt elég hogy megaláztál?
-Nem tudom miről beszélsz-hajtotta le a fejét

- Mi a bajod Jinki? Mi ütött beléd?- néztem rá értetlenül.
- Nem Taemin hagyjad. Igaza van.
- De hát Junsu!- jött Key is- Ezt nem csinálhatja. Magyarázatot kérek Lee Jinki!
- Nem hiszem, hogy akarjátok.- felelte Junsu.

-Hahh igazatok van én vagyok a rossz. Istenítsétek csak a nagy Junsut de én ebben nem veszek részt. Elmentem-felkaptam a cipőm és rohantam is. Persze megjelenik jópofizik és még utána én vagyok a rossz . gyűlölöm

- Bocsánat!- Illetlenség vagy sem de mindenkit otthagytam és Onew után eredtem. Nem tartottam szép dolognak, hogy így lelépett.
- Jinki! Állj meg! Hallod!- rohantam utána.

-Nem érdekelsz. Menj vissza ahhoz a szeméthez. Majd a próbán találkozunk. -ráztam le magamról majd bevágódtam egy taxiba.

- De...! Jinki...!- szomorúan néztem ahogy elhaladt mellettem a kocsival.
Mikor hazaértem Junsu már nem volt ott.
- Na. Mi volt?- érdeklődött Key.
- Semmi. Otthagyott az utcán... Azt mondta, hogy majd a próbán látjuk egymást.
- Ahjjajj...- csóválta a fejét Kibum.
- De most mit tettem? Junsu olyan kedves volt. Én nem tudtam, hogy mi történt köztük a múltban... Nem mondott nekem semmit. Nem akartam megbántani...- teljesen elment mindentől a hangulatom.
- Tudom Minnie...- ölelt meg Key.
Jó szokásomhoz híven előbb bementem a próbatetembe, hogy egy kicsit levezessem a feszültséget tánccal. Senki nem volt bent csak én és a zene.

Fortyogtam a dühtől. Nem akartam senkinek sem elmondani semmit.Mikor beértem nem a termünkbe mentem hanem a tetőre. kiszellőztetni a fejem. túl sok régi emlék akart feltörni de nem hagytam. Igaz az emlékeimet vissza tudtam tartani de a könnyeimet már nem.

Lassacskán mindenki megérkezett a terembe.
- Kezdhetünk?- kérdezte a tánctanár.
- Onew még nincs itt.- jelentette Minho.
- Majd én felhívom.- ezzel az öltözőbe a cuccaimhoz siettem és előkutattam a mobilom. Már tárcsáztam is.

Meg akartam szűnni létezni.Csörgött a telefonom
-Igen?- szipogtam

Legalább felvette.
- Szia. Ne haragudj a zavarásért de nemsokára kezdődik a táncpróba. Nem jössz?- próbáltam finoman és kedvesen hozzászólni.

-De nemsokára ott vagyok-mondtam majd kinyomtam. Lassan visszamentem. Bementem a terembe majd beálltam a helyemre. Nem néztem senkire és nem beszéltem senkivel.

Egész próba alatt Onew-t figyeltem. Ez meg is látszott...
- Nem nem nem! Nem Minnie! Nem úgy! Figyelj már jobban egy kicsit! A bal lábadat erre fordítod- mutatta a tanár- eközben a jobb kezeddel ezt csinálod. Ahj... Mi van ma veletek?- akadt ki.- Rendben. Kaptok 15 perc szünetet...- mondta majd ki is ment.
- Beszélhetnénk?- mentem oda Onew-hoz miután összeszedtem magam.

-Ne haragudj de nem. Nem akarlak megbántani sem de tudod ez itt-mutattam a szívemre-nagyon fáj. Tudod mit csinált velem? Nem mindenki azt a kedves pofiját látja,meg hogy milyen jó a modora.de tudjátok ti mit tett?
-Jinki Hagyd abba-kiabált Junsu közbe, mire  összerezzentem és összehúztam magam.
-Nem nem hagyom. Takarodj az életemből-suttogtam

- Te hogy kerülsz ide?- fagytam le. Túl gyors volt ez nekem.
- Na jó most már elég lesz!- szólt közbe Kibum- Mi a fene bajotok van? Mi történt rég, ami miatt most gyűlölöd?- fordult Jinki felé- Te pedig akkor miért vagy most itt?

-Megakarja akadályozni hogy elmondjam nektek azt hogy megerőszakolt. -mindenki le volt fagyva a teremben
-Nem nem így volt. Nem erőszakoltalak meg. -jött hozzám közelebb.-Én szeretlek téged Jinki.

- Szeretlek. Hallod?- simított végig a karján amitől Jinki összerezzent és odébb húzódott.
- Szeretlek. És addig nem hagylak míg az enyém nem leszel!- kezdett egyre ijesztőbbé válni Junsu.
- Na de ahhoz nekem is lesz egy-két szavam!- mentem oda hozzá és ellöktem- Takarodj innen! Nem hallod?! Tűnés! Meg ne lássalak még egyszer a közelében! Hallod?! Meg ne várd amíg kirángatlak!- teljesen kikeltem magamból.
- Jó.- felelte Junsu higgadtan- Most elmegyek. De vissza fogok jönni!

-Takarodj az életünkből-suttogtam.Hátat fordított majd elment. Én meg összeestem.

- Onew!- kapta mindenki felé a fejét.
Azonnal odarohantam hozzá és az ölembe kaptam.
- Mit álltok ott?- néztem könnyes szemekkel a többiekre- Csináljatok már valamit!- ezzel Jonghyun gyorsan a mosdóba rohant majd egy vizes ruhával tért vissza.
- Hahó. Szerelmem. Ébred.- rázogattam finoman. Jjong az arcát törölgette, hogy egy kicsit felfrissüljön.

Kedves hangok mindenfelé. de a fejem fáj. kinyitottam a szemem és 4 aggódó szempárral találtam magam szemben. 
-Sajnálom -mondtam majd felültem.

- Ne te sajnáld.- öleltem meg.- De hogy még mit fog ezért kapni!- háborogtam.
- Ne haragudj ránk.- folytatta Key- Mi nem tudtuk, hogy ezt tette veled. Olyan kedvesnek tűnt...

-Ne hagyjátok. Nem kellett volna így reagálnom rá. Amúgy tényleg nagyon kedves srác-mondtam unottan

- Jó nekünk annak tűnt na...- húzta fel az orrát Kibum.
- Na ezt fejezzétek be! Nem kell még nektek is összeveszni.- lépett közbe Minho.
- Szólok a tanárnak, hogy szerintem mára már hagyjuk ezt az egészet...- ajánlottam fel.

-Nem. Próbáljunk. Úgy lesz a legjobb.

- Biztos? Jól vagy?- nagyon aggódtam érte.

-Persze. -mosolyogtam rájuk-na álljunk be aztán kezdjünk

Gyorsan még odamentem hozzá és megöleltem majd beálltam a helyemre. A tanár is megérkezett.
Jól elfáradtunk az új koreográfia megtanulásában.

Hulla fáradtan estem haza. Csak arra volt energiám hogy elmásszak az ágyig.Amint eldőltem már aludtam is. Jó volt ez így legalább nem sajnálkozott senki sem miattam vagy ha igen akkor nem hallottam.

Miután hazaértünk mindenki ment a dolgára. Elvégeztem az esti teendőimet és bementem a szobába. Láttam, hogy Onew ruhástól mindenestől kidőlve alszik. Levetkőztettem, rendesen az ágyra fektettem és betakartam majd én is lefeküdtem.

"-Jinki gyere el szeretnék mondani valamit-rángatott magával Junsu
-Héé engedj el te majom -nevettem-Még órám lesz nem hiányozhatok. 
-majd én lerendezem de már itt is vagyunk.Gyere csüccs le. -megvárta míg leültem-Jinki én szeretlek.Legyél az enyém és soha nem bánthat senki-mászott rám " Zihálva keltem fel. mellkasomban szúró fájdalom volt.

Heves zilálásra keltem.
- Mi a baj?- motyogtam és felkapcsoltam a villanyt.

-Semmi Ne haragudj aludjunk-öleltem magamhoz-jóéjt szerelmem

- Jinki.- szólítottam meg- Kérlek mond el mi a baj. Ez így nem jó, hogy titkolózunk. Fáj, hogy nem tudom mi van veled, hogy hogyan segíthetnék.- simogattam hátát, miközben a sötétben a monológomat tartottam.

-Ne haragudj csak rosszat álmodtam. -mosolyogtam rá. majd nekinyomtam a csípőmet-hmm Minnie nagyon kívánni való vagy-csókoltam a nyakába

- Ahj... Ez nem igaz, hogy mindent sexxel akarsz elintézni...- forgattam meg a szemeimet majd megcsókoltam.

-Ha nem akarod szólj-emeltem el róla a kezeimet

- Azt nem mondtam. Csak, hogy borzasztó vagy!- kuncogtam majd fenekébe markoltam.

-Csak nem vagyok annyira borzasztó ha már így rajtam vagy.-kuncogtam és magamra húztam

- Jó... Annyira nem is.- adtam neki egy lágy csókot.- Mit szeretnél?- incselkedtem vele, ahogy kezemet elkezdtem fel-le futtatni testén.

-Hmm téged.Mint mindig. de most legyen az hogy hogy te csinálsz mindent én meg csak élvezem?-ördögi mosoly kúszik az arcomra

- Hát jó legyen. De jegyezd meg, hogy egy évben egyszer van csak gyereknap. Na meg szülinap és karácsony. Ha érted...- nevettem fel.

-Ohh persze kincsem-szorosan öleltem magamhoz és öleltem meg

- Hihi.- kuncogtam fülébe majd elkezdtem ficánkolni mire elengedett. Nem sok ruhában aludt... Igazából semmiben, mert levetkőztettem. Mellkasát csókokkal leptem el. Mellbimbóit nyelvemmel bűvöltem. Néha egy kicsit a fogaim közé vettem és megrágcsáltam. Eközben csípőmet ütemesen ringattam ágyékán.

-Uhm-nyögdécseltem alatta. Olyan tűzzel csinálta hogy már most alig bírtam magammal. -Kérlekh-könyörögtem

Csak győztesen vigyorogtam rá majd ajkaimmal lejjebb haladtam. Levettem róla a alsónadrágját majd mutató ujjammal férfiasságát cirógattam. Lassan, nagyon lassan közelítettem puha ajkaimmal merevedése felé. Mielőtt bekaphattam volna megnyaltam ajkaimat. Forrón lüktető tagját egyszerre nyomtam le torkomon.

-Áhhh-Kiáltottam fel. gyomromban apró pillangók kezdtek el repkedni. -Ez nagyon jóh neh hagyd abbah -kértem

- Mmummuu- morogtam férfiasságára, amitől éreztem, hogy megremegett. Nyelvemet érzékien mozgattam tagja körül. Néha még meg is szívtam egy kicsit.

Lihegve vettem a levegőt. -Mindjárth-a lepedőt ,ár összegyűrtem és tényleg a végét jártam már

Gyorsabban és erősebben csináltam, hogy minél hamarabb a csúcsra segítsem.

Nem kellett sok és elmentem.-Uhm Baby ez fantasztikus volt. de most te fogsz élvezkedni.-dobtam a helyere és fölé másztam

- Hé! Nem úgy volt, hogy ma mindent én csinálok?- durciztam be, miközben a számat törölgettem.

-Ennyire akarod? hát jó-csókoltam meg szenvedélyesen myjd visszafordítottam magunkat

- Na. Akkor figyelj mert folytatom!- csókoltam meg majd nyelvem helyére 3 ujjamat tettem a szájába.

-ummm-morogtam majd készségesen nyalogattam az ujjait

Mikor már eléggé nyálasnak éreztem magam kivettem ujjaimat a szájából. Először első ujjammal tágítottam magam. Nem igazán élveztem, de hogy a látványt fokozzam nyögtem is hozzá.
- Ah... Ah... Oh...

-én had csináljam kérlek-kérleltem

- Ü-üm!- ráztam meg a fejem majd még egy ujjamat magamba toltam.

-Ahh -tagom már lüktetett megint. felsőtestét csókokkal halmoztam el

Hamar magamba engedtem a harmadik ujjamat is. Teljesen ki voltam már tágulva. Élveztem és az csak fokozta ezt, ahogy csókolgatott. Ezek után kiszedtem magamból az ujjaimat, Onew-t pedig eldöntöttem az ágyon. Lassan ráereszkedtem ismét hatalmas férfiasságára.

Olyan gátlástalanul nyögdécseltem mint egy szűz kurva. de olyan jó érzés volt hogy benne lehetek.

- Halkabban.- adtam egy piszit az orra hegyére- A többiek alszanak.- kuncogtam majd kínzóan lassan mozogtam.

-na nee-nyögtem .-Szeretlek-kezem a férfiasságára helyeztem majd olyan lassan kezdtem el mozgatni amilyen lassan ő mozgott

- Ahhh...- leheltem ki magamból a levegőt. Nem gyorsítottam- Játszunk mégh...- ezzel lassan és finoman szorítani kezdtem merevedését.

-Ahogy óhajtod-elkezdtem a mellbimbóit nyalogatni puszilhatni. pont olyan lassan ahogy ő mozgott rajtam

- Ahhhh... Imádlak.- suttogtam fülébe. Próbáltam fokozatosan apránként gyorsítani. Az élvezet határán ingadoztam. A boldogság hullámai hol felkaptak és magasba repítettek, hol pedig a mélybe dobtak. Nagyon élveztem.
- Ahhhh... Ah.

-Ez az gyerünk így lesz a legjobb életem. -kezemmel gyorsítottam hogy érezze hogy nemsokára végem

- Én... Igyekszem...- kezeimmel mellkasán támaszkodtam, csípőmet már a leggyorsabb tempóban mozgattam.
- Ah... Mégh...

Kezemet csípőjének ellentétesen mozgattam így még nagyobb élvezetet nyújtottam neki. Éreztem ahogy megremeg felettem majd elélvez. Ahogy megéreztem forró nedvét elmentem én is.-Azth hittemh hogy ennélh jobbanh nem lehetek szerelmesebb. Háth tévedtem

- Oh anyámh... Ezh mennyei volt... Imádlak te szexuálállat.- kuncogtam majd a fülére haraptam.- Hadd maradjak így egy kicsit. Légyszi...- pihegtem felette- Asszem ha izomlázam lesz, akkor az nem a táncpróbától...- vigyorogtam.

-felőlem itt is alhatsz. és ha izomlázad lesz akkor majd pihensz életem-csókoltam meg

- Nem lehet. Tudod, hogy sok a dolgunk.- összeszedtem minden erőmet és lekászálódtam róla és arra a maradék 3 órára visszabújtam mellé- Inkább aludjunk. Jó éjt Szívem.

-Jó éjt életem-öleltem magamhoz.

Hamar elaludtunk. És sajnos reggel nem keltünk időben. Éreztem, hogy ez lesz...
- Lee Jinki és Lee Taemin!!!- dörömbölt az ajtón Kibum- Most azonnal toljátok ki azt a formás fenekeiteket, különben megbánjátok!!!

-Nem érdekelsz!-Kiabáltam vissza
-Nem e? Minho nyisd ki az ajtót most! -üvöltött Kibum.
-Ha bármelyikőtök az ajtóhoz ér keservesen megbánja-fenyegetőztem

- Vedd tudomásul Lee Jinki, hogy egem nem fenyegethetsz! Ha elkésünk Te viszed a balhét és egy hétig nem kapsz enni! Legalábbis az én főztömből nem...!- kiabált.
- Nyaj... Mi ez a hangzavar?- nyújtózkodtam.
- Na felébredt a másik Csipkerózsika! Talán nem.hajnalok hajnalán kellene kufircolni...- morgott tovább Umma

Kiugrottam az ágyból és kitéptem az ajtót egy megszeppent Kibum ált az ajtóban. -Leszarom hogy elkésünk leszarom h nem adsz kaját de így is kurvára ki vagyok. Én arrol nem tehetek hogy Minho nem elégít ki rendszeresen. Leszarok mindent.-csaptam vissza az ajtót. -gyere életem keljünk fel szépen

- Nem lehet... Szóval, hogy egy kicsit ez durva volt?- kérdeztem halkan.- Jó oké nem szóltam. Öltözzünk.- inkább visszaszívtam mindent nehogy engem is leteremtsen.

Nem szóltam semmit csak felöltöztem. Kifele menet csak rosszalló pillantásokat kaptam így inkább nem is reggeliztem csak hajtottam be a stúdióba.

- Ajjaj...-  csóváltam a fejem a mai nap már sokadjára...
A stúdióban az új albumon dolgoztunk de nem sok sikerrel. Mindenki feszült volt. Key és Minho egymás miatt és Onew miatt. Onew miattuk meg gondolom a maga baja miatt. Jonghyun Tao hiányától szenvedett borzasztóan. Én pedig miattuk, hogy így látom őket.

-Koncentráljatok már az istenért-kiabáltam rájuk.-így csúszni fogunk és azt nem engedhetjük meg. 
-Te szívtelen dög-kiabált rám Minho-Tudod hogy megbántottad?
-Én szívtelen komolyan. Oké-vigyorodtam el.-Akkor szívtelen leszek. próbaterem most! -üvöltöttem

Én mentem ki utoljára a teremből Onew előtt.
- Jinki! Mit csinálsz? Mi a baj?- kérdeztem félve.

-Csak menj te is-mondtam keményen. Ha szívtelen vagyok az leszek.

Annyira rosszul esett ez az egész. Nem tudom mi üthetett mindenkibe. Hibásnak éreztem magam.
Bementünk a próbaterembe.
- És most mi lesz? Bezársz ide minket és halálra táncoltatsz?- ugrott Onew-nak Jjong.

-Kuss.Igen táncolunk.Kezdjük.-Indítottam el a zenét és 5 óra hosszán át táncoltunk

- Könyörgöm csak mosdóba hadd menjek ki!- kérleltem.
Láttam, hogy a többiek sincsenek jobb állapotban de ők túl büszkék ahhoz, hogy kérjenek sőt könyörögjenek.

-5 perc mindenkinek mérem az időt-morgolódtam

Én még ottmaradtam, miután a többiek kimentek.
- Nem fognak visszajönni... Mire jó ez? Mi a baj?- fogtam meg a kezét.

-szívtelen vagyok nem? Akkor meg?Elegem van mindenből. -odadobtam neki a telefonom-nézd az üzeneteket. Meg fogod érteni hogy miért vagyok ilyen.

- Te nem szívtelen vagy, hanem fáradt.- pusziltam meg. Majd megnéztem a mobilját.
- Életem. De hát miért nem szóltál erről? El kell mennünk feljelenteni!

-Elegem van. Nem megyünk sehová. Sajnálom-mentem ki a teremből haza.

- Onew várj meg! Hallod?! Nem léphetsz le mindig!- kiabáltam utána.- Hallod?!

-Nem tehetek mást érted?Nem akarlak megbántani-Mentem tovább

- Akkor állj meg kérlek.- kaptam karja után- Ne menekülj el! Nem bánthat. Itt vagyunk neked. Együtt végigcsináljuk. Rendben?

-Nem Taemin ezt nem érted. Ő képes arra amit leírt érted? De ez  az egész úgy el lett cseszve ahogy lehet. Holnap majd beszélünk-mentem tovább és nem álltam meg. Szemeimből folytak a könnyek. Fájt nagyon fájt

- Kérlek ne csináld ezt velem!- mentem utána.- Én segíteni akarok. Ne lökj el. Könyörgöm! Ha akarod beszélek vele. Bármit megteszek. Csak kérlek ne hagyj így itt!

-Taemin ne. csak adj időt-szipogtam

- Rendben...- háttal állt nekem. Meg sem fordult. Ment tovább. És ott lettem hagyva, mint egy darab kavics... megint...
Halkan potyogtak a könnyeim és csak álltam a járda közepén. Annyira fájt, hogy így kellett látnom és hogy nem tudtam neki segíteni...
Nagyon lassan elindultam hazafelé.

Hazaérve elkerültem mindenkit. Gyorsan megfürödtem majd lefeküdtem aludni.

Láttam, hogy Jinki a szobában lefeküdt így kimentem a nappaliba olvasgatni. Jonghyun nem volt otthon. Talán Tao-t boldogította. Key a konyhában tevékenykedett. Minho meg mellettem ücsörgött. Tényleg nagy baja lehetett ha nem akart velem a videojátékkal játszani...

-Sajnálom -suttogtam a szoba csendjébe

Késő este már mindenki a lefekvéshez készülődött de Onew még mindig nem dugta ki az orrát. Gondolta, miután mindenki lefeküdt viszek be neki egy kis ennivalót.
Leraktam a tálcát az éjjeli szekrényére és adtam az arcára egy puszit majd a szekrényemhez mentem és átöltöztem. Ki akartam cuccolni még a nappaliba. Egy időre azt hiszem ott kell aludnom.

-Ne hagyj egyedül kérlek-Suttogtam

- Hát te fent vagy?- kaptam a fejem hirtelen a hang irányába.

-Nem bírok aludni.

- Hoztam egy kis ennivalót egyél.- mutattam a tálcára.- Mindjárt jövök. Egyél!- mosolyogtam biztatóan, nem.mintha ez a sötétben látszana...

-Jó Köszönöm-suttogtam. Nagyon elbaszottnak éreztem magam. Ettem pár  falatot miközben Taemint vártam.

Gyorsan magamba döntöttem az összes maradék kávét, colát és energiaillat. Gondoltam, hogy ebből virrasztás lesz... Csak a szívem fogja bánni.
Mikor visszamentem felkapcsoltam a kis villanyt.
- Alig ettél. Ez így nem lesz jó.- befeküdtem mellé és az ölembe vettem a tálcát.
- Nagy Á!- és elkezdtem etetni.

-Kérlek.csak aludjunk-kérleltem

- Na jó. Aludj.- letettem a tálcát majd átöleltem. Én nem aludtam egy percnyit sem. Vigyáztam rá.

-Szeretlek-suttogtam a mellkasának majd elaludtam. Megint a régi emlékekről álmodtam. Megint kikészülve ébredtem. -Hagyj békén felejts el -Sírtam

- Cssss...- erősebben szorítottam magamhoz.- Semmi baj!- simogattam a hátát.- Csak egy rossz álom volt. Nyugi.- adtam buksijára egy puszit.
Nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Gondoltam, hogy ez lesz. Szüksége van most rám.

-Miért van az ha róla van szó én gyenge vagyok. Miért?-kérdeztem suttogva

- Mert fájdalmat okozott.- kezeim közé fogtam arcát és hüvelykujjammal letöröltem könnyeit.- De tudod nem vagy te gyenge. Ő is ugyan olyan ember, mint te vagy én. Semmivel sem több vagy jobb. Sőt. Nem kell félned tőle. Mi itt vagyunk neked. Hm?- néztem mélyen a szemébe.

Megráztam a fejemet. -Sikerült mindenkit megharagítanom. De segítesz kibékíteni őket? Csináljunk nekik reggelit És Intézzünk JongTao-nak egy romantikus hétvégét-szipogtam. Tényleg megbántam az előző napi viselkedésemet.

- Benne vagyok.- mosolyogtam- És biztos, hogy nem haragszanak rád. Tudod! Egy csapat vagyunk!- majd vidáman magamhoz öleltem.
Kicsit még lustiztunk majd kimentünk és nekiláttunk a reggelinek. Közben Onew JongTao ügyében is intézkedett.

-Elintézve.Oda mennek ahol mi voltunk. -kacsintottam rá. -Amúgy te miért nem aludtál? Nagyon fáradtnak tűnsz életem-simogattam meg az arcát.

- Ez remek. Mi lenne ha szólnánk Tao-nak? És csak úgy ideállítana cuccokkal. Jjong teljesen odalenne.- kuncogtam.- Áh velem ne törődj. Majd alszok este.- pusziltam meg.

-Nem feküdj le kincsem jó? Kérlek. És majd  mindjárt szólok Taonak

- De nem tudok. Legalább is egy jó ideig amíg ki nem jön belőlem a sok kávé meg ilyenek nem igazán jön álom a szememre.- mosolyogtam.- Ne aggódj. Tao-val pedig majd beszélek. Figyelj a reggelire. Mindjárt kelnek. Vagyis Kibum biztos. Ilyenkor szokott.

-Félek. Elbújok jó?-néztem rá félve majd hallottam nyílni az ajtót és én elbújtam az egyik sarokban

- Jaj ne butáskodj már!- suttogtam neki és hadonászva mutogattam, hogy jöjjön elő- Felnőtt emberek vagytok! Ahj... Feladom...
- Jó reggelt Taemin. Mit adsz fel?
- Szia Bummie.- pusziltam meg.- Semmit...- legyintettem.- Gyere ülj le egy kicsit.- vállainál fogva megfordítottam és a nappali kanapéja felé irányítottam.
- De nem lehet Minnie. Reggelit kell csinálnom.
- Áh az megvár...- hátrasandítottam Onew felé és szúrósan néztem rá.
- Miért érzem, hogy valamiben mesterkedsz?
- Rosszul érzed.- mosolyogtam angyalian- Csak az Ummámmal szeretnék beszélgetni. Baj?
- Nem...- sóhajtott.

-igaza van.-suttogtam majd felálltam és halkan megterítettem. Azt asztalra pakoltam minden ételt amit készítettünk. Hallottam amint Minniék jönnek be így elbújtam.Megint.
-Hát ez meg?-csodálkozott Kibum
-É...én voltam-álltam fel a rejtekemből -bo..bocsánat kérő reggeli

Key először lefagyva állt és tágranyílt szemekkel bámult. Majd láttam rajta, hogy gondolkozott, hogy mit tegyen. Durcizzon-e tovább vagy sem? De aztán megenyhült és egy jó nagyonlt felnevetett.
- Bolondok! Most az egyszer elnézem. De ha legközelebb így beszélsz velem, akkor még a csapatból is kilépek!- nézett szigorúan.
- Neeee. Ummaaaa!- szorosan megöleltem- Nem engedlek!
- Jó. Most nem is megyek.- mosolygott- Reggeli!- kiáltotta el magát, mire a maradék két tag is kijött.
- Mi finonat eszünk?- csókoltam meg Minho Kibum-ot.
- Ma Jinki és Taeminnie főztek.
- Erre kíváncsi vagyok.- ült le az asztalhoz Jonghyun.

-Remélem nem haragszotok rám-hajtottam le a fejemet.

- Nem.- tömte a búráját Jjong- Jó a kaja.- úgy látszik, hogy Ő az evésbe menekült.
- Nem. De legközelebb ne csinálj ilyet.- válaszolta Minho.
- Tudjátok mit?- tettem le az evőeszközeimet- Ha valakinek van valami titka vagy furcsa dolga a múltból az most mondja el. Legyünk egymáshoz őszinték.
Mindenki megállt az evésben.
- Nekem van.- kezdte komolyan Jjonggie. Mindenki kiváncsian figyelte- Régen imádtam a leszbi pornót. De most... Most már nem nézem. Esküszöm.
- Jaj Jjong! Te barom!- csapta hátba Minho.
- Most mi az?- nézett nagy kutya szemeivel az énekesünk.
- Ahj... Semmi... Én valami komolyabbra gondoltam... Valaki más?

-Nekem nincs-mondta büszkén Kibum
-Nekem sincs-felelte Minho.
-Csak én vagyok ilyen szerencsétlen balfasz? Amúgy erről jobb ha ti is tudtok -adtam oda nekik is a telefonom.

- Nem. Nyugi én is...- hajtottam le a fejem.
- Jézuska! Miket írogat ez neked?! Nem kellene feljelenteni zaklatásért?- háborodott fel Key.
- Én is ezt mondtam...- sóhajtottam- De nem akarja.

-Egyből mindenki kapna rá. Junsu nagyon is tudja hogy ha ez megtörténne rohanna a sajtóhoz. -sóhajtottam.

- De hát akkor mit tegyünk? Ez nem maradhat így!- szólalt fel Minho.
- Először is Onew számot fog cserélni és csak a legközelebbi ismerősöknek és barátoknak adja meg.- mondtam határozottan.

-Úgy is kideríti. De te mikor lettél felnőtt helyettem is?-kérdeztem nagy szemekkel

- Nem tudom.- vontam vállat- Minden esetre sehova sem mehetsz egyedül. Legalább egy embernek mindig melletted kell lennie. Rendben?

-Nem nem. Nem kell. Persze nem vagyok én aggály. És amúgy is tudod hogy Jonghyun ilyenekre sem ér rá.-kuncogtam.
-Időm mint a tenger  drága Leaderem. Majd én kísérgetlek-húzta ki magát.

- De majd csak miután megkaptad az ajándékodat és kiélvezted azt.- vigyorogtam.
- Ti miről beszéltek?- nézett értetlenül.
- Késik az ajándéka...- fordultam Onew felé- Pedig én 8ra rendeltem ide.- húztam a szám.
- Mi van már srácok?- értetlenkedett Jonghyun.
- Mi sem tudjuk. Ne nézz ránk.- tette fel védekezően maga elé kezeit Minho.
Majd ekkor csengettek az ajtón.
- Áh ez biztos a meglepi lesz. Nyithatom?

-Szerintem menjen Jonghyun ha már az ő ajándéka.-Kuncogtam majd Jonghyun sprintelt is az ajtóhoz majd hallottunk egy sikítást.
-Megjött

- Ühüm.- bólogattam vigyorogva.
- Ki is?- kérdezte Key.
- Ja. Tao.- feleltem egyszerűen.

-Ühhm romantikus hétvége. -kuncogtam

- Jinki. Te mindenre gondoltál.- veregette vállon Minho.
- Sziasztok.- lépett be Tao a nappaliba.
- Sziiiiaaa.- rohantam hozzá és megölelgettem.
- Na tetszik az ajándékod?- fordultam Jjong-hoz.

Könnyes szemel bólogatott-Nagyon szépen köszönöm
-Ugyan már. Ez természetes.  Szórakozzatok jól.

- Köszönjük.- hajolt meg Tao- Gyere Jjonggie pakolj be és menjünk.- ezzel eltűntek a szobában.
- Mi mit csináljunk?- kérdeztem Onew-t.

-Maradjunk itthon.Ti? elmentek vásárolni?Én állom-Kérdeztem Kibumot  
-Ez esetben igen -felelte vidáman
-Nee kérlek csak ezt ne-sírt  fel közben Minho

- Kitartást hyung.- szóltam Minho után.
- Ha mindenki elmegy miénk a ház.- suttogtam Onew fülébe.

-mit szeretnél? -suttogtam én is

- Használjuk ki.- kuncogtam majd lágyan megcsókoltam- Persze csak ha van kedved hozzá.- suttogtam ajkaira.

-és még én vagyok a kanos mi? -nevettem fel

- Jól van na...- ciccentem fel- Ha egyszer ennyire sexy és kívánni való vagy... Erről igazán nem én tehetek.- durciztam.

Belehúztam az ölembe. -Szeretlek.Amint elmennek magamévá teszlek mindenhol-suttogtam a fülébe

- Oh...oké.- sóhajtottam.
Ezután már számoltam vissza a perceket, hogy végre ürüljön ki a lakás.

Annyira vicces volt ahogy rohangált hogy segítsen Jonghyun-nak pakolni. Miután mindenki elment rám vetette magát

- Most a tiéd leszek. Azt teszel velem amit akarsz.- suttogtam fülébe majd elkezdtem csókolgatni.

-Hmm -elvigyorodtam majd elkezdtem csikizni.sikongatott a kezeim alatt.Mikor láttam hogy alig kap levegőt szenvedélyesen megcsókoltam és simogatni kezdtem az oldalát és a férfiasságát

- Te kis piszok.- lihegtem alatta. A nappaliban a földön feküdtünk és a csikicsata lassan átcsapott előjátékba. Hevesen faltam, szaggattam húsos ajkait közben fenekét markolásztam.

Ütemesen masszíroztam férfiasságát nadrágon keresztül amit nem igazán élvezett de kárpótoltam érte csókjaimmal.

- Nem.Bí.Rom.- szótagoltam lassan a szavakat.
Gyorsan lehúztam Onew-ról a pólóját és felsőtestét csókolgattam, simogattam.

-Na ne legyél türelmetlen-kuncogtam.Megszabadítottam a ruhájától majd ajkaim közé vettem férfiasságát. lassan nyalogattam és szívtam meg.

- Oh atya égh... Ah...- nyöszörögtem alatta. Teljesen elvesztettem a fejem ahogy puha forró és nedves ajkai közé fogadott. Nehezen tudtam magam visszafogni, hogy ne lökjem magam.

Egy erőteljesebbet szívtam rajta mire nyögött egy hatalmasat. Éreztem hogy lüktet férfiassága.
-Mmmmm-morogtam mire megremegett.

- Ah... Én... El...- nyögtem mire még egyet szívott rajtam- Elfogokmenniiii!- sikítottam fel.

-Pont ez a célom.-gondoltam magamban majd még gyorsabban kezdtem el mozgatni a fejem.Majd nemsokára elélvezett. Örömmel nyeltem le forró nedvét.-Finom vagy

- Ahh... Te pedig egy állat.- felhúztam magamhoz egy csókra. Szájában éreztem nedvem ízét. Ez még inkább bevadított.

-Nem baj.Mit csináljak veled?-kérdeztem incselkedve

- Amit akarsz. De ne csikizz meg! Legfőképp keményen bassz meg!- sosem mondtam még ilyet. Nem tudom mi üthetett belém. Tényleg nagyon kanos voltam. Mi volt a reggeliben?

-Ohhahó tényleg valami bajod van ma.De legyen. -lekaptam magamról a boxert és felemeltem a nyakamba a lábait és belé hatoltam.

Kicsit fájt de nem törődtem vele. Egyre jobban élveztem. Nem sokat várt és már el is kezdett mozogni. Hangosan nyögtünk mind a ketten.
- Ah... Mégh... Erősen!- markoltam fenekébe.

-Kis mazochistám-mondtam majd még ennél is erősebben nyomtam magam belé. Annyira kívánatos volt hogy alig bírtam magammal

- Imádlakh...!- morogtam a fülébe.
Férfiassága egyre keményebb volt bennem. Éreztem, hogy lüktet. Feszített de nem bántam. Testem remegni kezdett. Éreztem, hogy már nem sok kell. De Onew-nak sem.

Minél erőteljesebben mozogtam benne annál jobban lüktetett a farkam. Majd az egyik lökésnél nem bírtam tovább. Elélveztem és Taemin is. Egymás testén remegtünk az élvezettől

- Oh anyám. Ez mennyei volt! Ilyet még!- éhesen kaptam Onew ajkai után.

Nagy szemekkel néztem rá miközben csókolt. -komolyan?

- Ühüm.- bólogattam ártatlanul.- Bírod még?

-Én is. gyere menjünk beljebb-kaptam fel.-Merre menjünk?

- Konyha?

Nem húzódtam ki belőle úgy vittem a konyhába.-De ezt meg ne említsd Kibum-nak mert levágja a farkam-néztem rá nagy szemekkel

- Eszem ágában sem volt.- kuncogtam.
Fenekemet a konyhapultnak nyomta. Lábaimmal körbefontam derekát majd lassan elkezdett mozogni.

Gyengédebb voltam mint az előbb. Lassan de biztosan izgattam fel megint.

Most egy kicsit több idő kellett, mire ismét lendületbe jöttem. De azért Onew-nak sem ment pillanatok alatt.
Vállaiba kapaszkodtam. Nyakát, füleit és arcát puszilgattam.
Jól esett az előbbi hajtás után ez a kis gyengédség. Nem.tudom mi lelt. Lehet, hogy a sok kávé cola meg energiaital...

-Szeretlek-morogtam a fülébe és megharaptam. Egyre nagyobbakat löktem csípőmmel.

- Ah... Ah... Ah...- nyögtem egyenletesen. Farkam kettőnk közé feszült és forrón lüktetett. Testünk tökéletesen passzolt egymáshoz. Teljesen kitöltött. Már leizzadtunk a sok erőfeszítésben és élvezetben. Halkan csattogva csúsztak egymáson testeink; izgató volt. Izmaim lassan újra összehúzódtak.

-Ahh Taemin. énh mingy..-nyögtem

- Énh ish...- még jobban összeszűkültem körülötte. Ismét remegtünk mind a ketten.
- Aaaahhh...!- kiáltottam fel ahogy elért a gyönyör. Kettönk közé engedtem forró magomat. Onew még egy utolsót lökött majd egy morgás kíséretében újra megtöltött.

-Ennél többet nem bírok -kihúzódtam belőle és leültem

- Nem is kell- fújtam ki a levegőt majd nekidőltem a konyhapultnak majd lecsücsültem- Én sem...

-Le kéne fürdeni életem-sóhajtottam.

- Ühüm.- bólogattam csukott szemmel.

-Gyere.-emeltem fel. -elviszlek addig

- Köszönöm.- karoltam át nyakát és adtam neki egy puszit.
Bementünk a zuhanyfülkébe és megpróbáltam talpon maradni. Beállítottam a vizet kicsit hidegebbre, mint szoktuk, hogy felfrissüljünk.

-Látom elfáradtál. Zuhanyzás után irány aludni

- Igen.- törölgettem lomhán a hátát.- De előbb minimum a konyhát ki kell takarítanom... Ha Kibum bármire is rájön nem csak téged kasztrál ki...- húztam a szám.

-Nem! te lefekszel én majd kitakarítok jó?-Adtam neki egy puszit

- Biztos?- néztem rá nagy szemekkel.

-Biztos.-amint készen voltunk megtörölgettem és ágyba dugtam.adtam neki egy csókot -Jó éjt szerelmem-majd kimentem rendbe tenni a konyhát és a nappalit.

Amint magamra hagyott szemeim lecsukódtak és elaludtam. Semmire nem bírtam felébredni, még arra sem, hogy Kibum és Minho hazajöttek.

-Megjöttünk-kiabált Kibum
-Ss Taemin alszik-rohantam oda.
-Kifárasztottad a fiamat- nevetett fel
-Én ...igen és ti? ugye nem fosztottátok ki nagyon a kártyám?
-Nem nyugi abból csak 2 szatyrot vettünk .-nevetett

- Most ezt nézd meg hyung mennyi mindent összevásárolt...!- nyavajgott Minho.
- Ez van. Vanakinek a szeretkezés a hobbija... Nekem a vásárlás IS..- kuncogott Kibum.- Nektek is hoztunk rucikat. Majd ha a kicsi felkelt megkapjátok. Csak hogy ne tűnjek őrült szőrösszívű vásárlási mániásnak.- kacagott Bummie.- Minho! Szoba! Elfáradtam.
- Teljesen bepörgött...- sóhajtott Minho.

-Nyugodj meg Minho ő már csak ilyen-kuncogtam

- Mellette nem lehet unatkozni.- mosolygott a magasabb.
- Jössz már?- kiabált ki a hálószobájuk ajtaján Key.
- Megyek.
- Mi ez a lárma?- motyogtam magam elé. Lassan felültem az ágyon majd fejemhez kaptam. Rettentően hasogatott.

Bebattyogtam a szobába hogy ránézzek Taeminre. ott ült az ágyon és a fejét fogta.
-Mi a baj szerelmem?-.rohantam hozzá

- Fáj a fejem.- görbült le a szám miközben kobakomat simogattam- Meg azt hiszem a fenekem is.- mosolyogtam.- Ez rosszabb, mint a másnaposság de minden pénzt megér. Gyere feküdj le te is.

-Hozok gyógyszert-jelentettem ki.Rohantam ki és előkotortam a fájdalomcsillapítót és bevittem neki-Ne haragudj többet nem leszek ilyen vad

- Köszönöm.- ezzel lenyeltem a keserű orvosságot- Ne viccelj... Én kértelek.- sütöttem le a szemem.

-Csak nem elpirúltál? -kuncogtam. Ummád hozott ruhát neked. de feküdj vissza jó?

- De.- motyogtam.- Kedves tőle. Jó de csak ha te is.- néztem rá csillogó szemekkel.

-Csak addig amíg el nem alszol.-bújtam be mögé

- És utána hova mész? Azt ne merd nekem mondani, hogy van valakid rajtam kívül!- néztem rá szúrósan.

-Igen Taemin van rajtad kívűl valakim-mondtam komolyan mire hatalmas szemekkel nézett rám-A konyha ahol vacsorát fogok főzni-mondtam nevetve

- Te csirkefogó gazember! Tudod, hogy rámhoztad a szívbajt!- ütögettem karját. Már majdnem elhittem.

-mert butus vagy.nem hagynálak el soha

- Ajánlom is!- másztam a képébe és megpusziltam.
Ezután elhelyezkedtem és próbáltam elaludni. Próbáltam... Csak ezt Kibum-ék nagyon nem akarták... A fejembe húztam a takarót.

-Rájuk szóljak?-kérdeztem gyengéden?

- Nem kell.- dugtam ki az orromat a takaró alól.

-De így sosem pihened ki magad- gyere menjük a nappaliba ott nem hallani

- De nyem kejj!- hisztiztem, mint egy kisgyerek.- Elaloszok én itt. Csak kell egy füldugó.- kotorásztam az éjjeliszekrényben.

-Jó jó-Amint megtalálta bedugta a fülébe és befészkelte magát a karjimba majd két percen belül már aludt is

Így, bedugva nagyon kellemes volt. Főleg, hogy szerelmem karjai közt aludtam el. Egy fél óra után mocorgást éreztem. Tudtam, hogy Onew elnegy de így, hogy megmondta, hogy hova nem zavart. Miután elment, jobbra balra forgolódtam, teljesen kiterültem az ágyon. Ennek aztán az lett a vége, hogy egy nagy puffanással a padlón kötöttem ki. De annyira fáradt voltam, mag a fájdalomcsillapító is dolgozott, hogy nem bírtam visszamászni.

Nekiálltam a vacsinak. egész jól haladtam. este nyolckor a MinKey páros is kidugta a fejét. 
-mennyei illatok-ujjongott Minho

- Ejj de megéheztem!- ment ki egy szál alsóban, nyújtózkodva Kibum.
- Nem csodálom...- vigyorgott Minho.
- Legkisebb fiamat hol hagytad?- fordult Key Onew-hoz.

-Alszik vagyis remélem.Tőletek volt hangos a ház. Szegénykém alig bírt visszaaludni. de üljetek le és egyetek addig megnézem.-mentem be a szobába

Szépet álnodtam. Onew-val már visszavonultan éltünk. Mindenki tudta, hogy mások vagyunk de senki sem vetett meg érte minket. Onew énektanár volt én pedig táncot tanítottam. A srácokkal tartottuk a kapcsolatot. Éppen kézenfogva sétáltunk be az SM épületébe mikor Junsu megjelent és el akarta vinni Onew-t. De én nem engedtem.
- Nem!- kiáltottam fel.- Ne vidd el!- motyogtam álmomban.
De Ő erősebb volt nálam és elvette tőlem. Térdre rogytam az utcán és zokogtam. Majd az utca lassan egy veremmé változott körülöttem. Minden csupa víz volt. A víztócsák tükrében egy-egy képet láttam. De a lényege egy volt mindnek. Onew és Junsu boldogan éltek.
Forgolódtam ismét össze vissza és így hol az ágyba hol a szekrénybe vertem be a fejem.

Mikor beértem Láttam vergődni szegényt.odasiettem hozzá majd keltehetni kezdtem.kivettem a füléből a dugót.
-Taemin kellj fel. Életem. -rázogattam a vállát de nem reygált. Kezdtem kétségbeesni.

Éreztem, hogy valaki a közelemben volt. Hallottam a hangját de nem tudtam felfogni amit mondott. Már nem fetrengtem csak egy helyben feküdtem. Szemeim csukva voltak. Szaporán vettem a levegőt és egy két csepp könny is kibuggyant. Fájt Őket boldognak látnom.

-Kibum hozz vizet kérlek-kiabáltam-Minnie életem kelj fel kérlek. Bármit megteszek csak kelj fel

Az álom folytatódott. A verem egy börtöncellává formálódott át körülöttem. A cella rácsain kiláttam, ahol egy TV állt. A TVben a hírek mentek. A bemondó állítása szerint nagy botrány történt a napokban. Magamat láttam a képernyőn ahogy bilincsbe verve elvittek. Onew holtan feküdt az utcán, mellette Junsu. Állítólag én öltem meg.
- Nem!- zokogtam fel.- Ez hazugság!

-Taemin Könyörgök-már szinte zokogtam. A víz sem használt. semmi. -Hivjatok dokit. -üvöltöttem Kibuméknak. -Ébredj fel életem hallod. -szorítottam magamhoz

A kép lassan elsötétedett. Fentről néztem le egy dimbes-dombos tájra. Sok ember volt ott, mind fekete ruhában. Két koporsó is nyitva volt, hogy a gyászolók búcsut vehessenek. Az egyikben Onew feküdt. A másikban mellette én. A szívem majdnem kettéhasadt.
- Én nem akartam.- suttogtam miközben a mellettem térdelő ruháját markoltam.

Időközben megjött a doki. és megállapította hogy kómába esett. egy percre sem mozdúltam mellőle. Közben bevittek minket a korházba. Jonghyunnak küldtek egy smst meg a menedzsert is felhívták. Mindenki teljesen ki volt borúlva.

Minden fehér volt és puha. Kacarászó gyerekeket hallottam. Majd elfordultam és láttam, hogy egy játszótéren voltunk. A sok gyerek közül Onew tűnt elő. Nagyon megörültem neki. Odaszaladtam hozzá és megöleltem. De Ő ellökött és azt mondta:
"- Nem gondoltam volna rólad, hogy képes vagy rá. Csalódtam benned."- ezzel eltűnt. Én zuhanni kezdtem. Csak sötétséget és forróságot éreztem.
Hirtelen hallottam valami, a külvilág zajához a legközelebb álló hangokat. Gépek pittyegtek mellettem. Emberek beszélgettek. Voltak ismerős hagok is.
Fel akartam kelni de képtelen voltam rá. Mintha mázsás súlyok ültek volna a végtagjaimra de még a számra és a szemeimre is.

-Mit tettem rosszul hogy ezt érdemlem? -kérdeztem sírva
-Ez nem a te hibád Jinki-nyugtatott Kibum kevés sikerrel. 
-Akkor mond miért van kómában? Miért nem ölelhetem át otthon miközben beszélgetünk?
-Nyugodj meg vagy szólunk a dokinak hogy adjon nyugtatót.
-Nem.

Nem tudtam mást tenni csak feküdni. Az ismerős hangokat próbáltam beazonosítani.
Jonghyun beszélt egy ismeretlennel, aki azt mondta nem lehet tudni, hogy ez az állapot meddig tart. Aztán hallottam még Onew és még valaki hangját. Annyira ismerős. Az arca is előttem van de a neve nincs meg. Sem az, hogy honnan ismerem.
Ki akartam törni a terhek alól. Mély levegőket vettem. Meg akartam szólalni. Ki akartam nyitni a szemem. De nem sikerült. Csak egy nyöszörgést tudtam kiadni.
- Mmmm...

-Taemin-rohantam oda-Hallottátok?
-Csak képzelődsz-veregette meg a vállam jonghyun. 
-Nem csak hallgasd-mondtam mire megint lehetett hallami.

- Mmmiinnnh...- próbálkoztam még egyszer, majd megint. Nem ment. Nem tudtam többet...

-Itt vagyunk életem. Pihenj csak. -suttogtam a fülébe.

Válaszolni akartam de nem tudtam.
- Nnnnggmmh...- morogtam.
Szemeim lassan megteltek könnyel.

-Ne tedd.Kibum szólj rá.-könyörögtem neki.
-Minnie drága fiam ne erőlködj-sírt fel ő is.

Csak csendben szipogtam. Képtelen voltam arra, hogy megszólaljak vagy, hogy megmozduljak. Voltak dolgok amik nem is jutottak eszembe. Kétségbe voltam esve. Miért történt velem mindez? Nem volt autóbalesetem, nem bántottak nem is mérgeztek meg. Mi történt? Hol vagyok? Ki vagyok?
Hangosan fújtattam ahogyan ezek a gondolatok cikáztak a fejemben. Majd hirtelen villámként hasított a mellkasomba a fájdalom.
- Áááá!- kiáltottam fel.

-Hívjatok orvost.Mi a baj mi fáj? -nagyon aggódtam érte. A levegőt nehezen vette és néha felordított. A doki egyből elvitte és most semmit sem tudunk

A szívem fájt nagyon meg a fejem. Bele-bele szúrt a fájdalom. Hirtelen eltűntek az ismerős hangok és csak a gépek pittyegését és idegen embereket hallottam magam körül. Éreztem ahogyan testemet vizsgálják. Tappancsokat tettek mellkasomra és a fejemre. Egy kis bizsergést is éreztem.
- Gondoltam, hogy ez a baja.- mondta az egyik idegen.
- Elmondjuk a hozzátartozóknak?
- Nem tudom. Igazából nem súlyos. Gyógyszerrel kezelhető. Csak az a kérdés mikor ébred fel.
- Igen igen. De ez a szívétől függ. Ha kibírja és erős annyira, hogy képes legyen az agyát vérrel ellátni akkor nem lesz gond.
- Te mennyi esélyét látod?
- Őszintén? Fele-fele.
Szóval túl gyenge a szívem? De hát eddig semmi baja sem volt. Miért? És miért most?

Mikor kijöttek a dokik letámadtam őket. Mikor elmondták hogy mi a baja összeomoltam. -Ez az én hibám.-suttogtam

Egyre jobban érzékeltem a külvilágot. Szagokat is éreztem. A tipikus kórház szagot. A hangokat már teljesen be tudtam azonosítani. És azt is éreztem, hogy mozgatták a testemet. Átraktak egy másik ágyba majd kitoltak a teremből. Talán a folyosóra, mert afféle hangokat hallottam. Aztán lifteztünk. És végül egy szobában kötöttem ki. Ismét hallottam az ismerős hangokat. De a 4ből csak 2t tudtam pontosan emberhez, kapcsolathoz, érzéshez kötni. A másik kettő hangnak csak az arcát láttam magam előtt. Semmi mást hiába erőlködtem.

-Kelj fel életem -suttogtam mint egy mantrát. 
-Jinki ezzel magadat teszed tönkre.-mondta Kibum.
-Nem érdekel.Ha ha nem kel fel én utána megyek.-mondtam határozottan

Hallottam ahogy engem szólított. Fel akartam kelni de nem ment. Csak a kezem megmozdításáig jutottam.
- Nem halt meg. Csak kómában van. Ne beszélj butaságokat.- mondta a másik ismerős idegen hang.

-de ha nem kel fel?
-Erős fiú ő fel fog kelni-biztatott Jonghyun is

- Hmmuuumm...- vettem mélyen a levegőt.
Válaszolni akarok nekik. Azt akarom, hogy tudják, hogy hallom őket. Még egyszer megmozdítottam egy kicsit a kezem. Hátha észreveszik, hogy hallom amit mondanak.

-Nézzétek mozgatja a kezét-szólt a menedzser.
Rögtön odasiettem.-Hallasz szerelmem?-kérdeztem

Kérdésére válaszul megint megmozdítottam kézfejem. Már teljesen beleizzadtam.

-Most pihenj. Nem mozdulok el mellőled egy percre sem.-mondtam neki
-De enned is kell-mondta szelíden Kibum mire megráztam a fejemet és ráborultam szerelmem mellkasára

Megint megmozdítottam a kezem, hogy jelezzem értettem amit mondott.
Majd lassan ismét elaludtam. Féltem aludni. Nem mertem. Rettegtem attól, megint megtámad egy ilyen álom. De aztán lassan megnyugodtam és elaludtam.

-Mi is itt maradunk veled-szólt halkan a menedzser.
-Nem kell itt maradok vele én ti menjetek pihenni-suttogtam félálomban

A mostani álmom sokkal békésebb volt. A szülinapomat ünnepeltük a srácokkal és a barátokkal. Csupa vidámság volt minden.
Nem tudom mikor keltem fel. Az időérzékemet is elveszítettem. Csak feküdtem, mint egy fatuskó.

-Jó reggelt életem.-Suttogtam az előttem fekvőnek.-Remélem jól vagy. Nagyon hiányzik a hangod. Kérlek 

Szóval reggel van...
Azt hittem belehalok a fájdalomba. Nagyon rossz volt hallanom ahogy zokog.
- Gghhhmmm...- morogtam torokhangon. Jelezni akartam, hogy nincs oka sírni.

-Sss kérlek.ne beszélj-nyugtattam. -Várj szólok a dokinak-ezzel kirohantam és hívtam egy dokit aki a vizsgálat idejére nem engedett be

- Hall engem?- kérdezte egy idegen hang- Ha igen akkor mozdítsa meg a kezét.
Nem tehettem mást mint jeleztem, hogy értem mit mond.
- Ez remek.- enyhült meg a hangja- Tudja hol van?
Újra megmozdultam.
- Tudja, hogy mi történt?
Nem csináltam semmit. Félig meddig tudtam. De inkább nem mozogtam.
- Rendben. Most meg fogom vizsgálni.- ezzel meghallgatta a szívemet, a tüdőmet. Megmérte a vérnyomásomat is.
- Nos. Minden rendben van a rutin vizsgálatok alapján. Legyen kitartó. Nemsokára jobb lesz!- fogta meg a kezem majd kiment.

A doki sokáig ecsetelte hogy talán így marad örökre, vagy hogy ha fel is ébred amnesztiát kap.
Sokáig maradtam a folyosón. Nem akartam hogy gyengének lásson

Idegesített a csend. Szomjas is voltam a torkom teljesen kiszáradt a sok erőlködéstől. Amíg egyedül voltam próbáltam beszélni vagy a szemeimet nyitogatni.

Mikor bementem ugyan úgy feküdt.
-Visszajöttem szerelmem. Kérsz valamit?-kérdeztem csendesen

- Üh-ühmmgg.. Ümm..- próbálkoztam. Akkor is kimondom!- Ih igh ighn... Igennhh...

Meglepődtem mikor kimondta.-Inni kérsz szerelmem? elég csak a kezem megszorítani.Ne erőltesd túl magad-mondtam izgatottan.

- Ih igenhg- mondtam ki megint. Most valamivel könnyebben.

Az ágy mellett volt egy pohár benne szívószállal .A szájához raktam had igyon-Miért kell ilyen szófogadatlannak lenned.Ha innen kikerülünk nem mozdulsz mellőlem-mondtam neki határozottan

- Kkhmmgg- köhögtem, mert kicsit félrement a víz.
Kezemet megmozdítottam, hogy a tudtára adjam, hogy ennyi elég lesz. Hamar fel akartam épülni. Az orvos is azt mondta, hogy tartsak.ki mert minden rendben lesz.

Letettem a poharat és írtam Kibumnak hogy megszólalt. -Szerelmem Kibumék nemsokára itt lesznek jó?

- Ih igen.- na ez még könnyebben ment. Egész jól belejöttem. Bár a szókincsem szűk. De amint itt lesznek a többiek majd jobban fogok próbálkozni.

-Hallod maradj csendben.Nem szabad megerőltetned magad életem.-szóltam rá majd megjöttek Kibumék-Rögtön jövök csak megjöttek a srácok-otthagytam 
-Kibum megszólalt igaz csak annyit mondott hogy igen de megszólalt.Menjetek be hozzá de ne engedjétek beszélni én szólok a dokinak-ezzel elrohantam

- Megjöttünk Taeminnie.- hallottam az ismerős hangot.
- A madarak azt csiripelték, hogy tudsz beszélni.- lelkesedett Jonghyun.
- Ihgen.- válaszoltam.
- Hallottátok?- ujjongott a másik ismerős idegen.
- De nem beszélhet. Minnie fiam hallgass anyádra. Pihenj.- anyám? Mi van itt? Nem értettem.
- Majd mi boldogítunk a hülyeségeinkkel.- simogatta meg a kezem Jonghyun.
- Jjj jjo.- nyögtem ki egy újabb szót. Haladás!

Hosszasan magyaráztunk egymásnak a dokival és egyetértettünk abban hogy javul. Azt mondta hogy majd bejön megvizsgálni. Ugrándozva mentem vissza a többiekhez. Bár nem mentem be csak az ajtón át figyeltem hogy Kibum épp osztja a két jó madarat Taemin fölül akinek a szája sarkában egy mosoly bujkált.

Vicces volt őket hallgatni. Már egész sok egyszerű szót ki tudtam mondani.

-Na mennyire fárasztottátok le szegénykémet.?-léptem be
-Semennyire. De nagyon is makacs mindig beszél-sóhajtott fel Kibum
-Mint az anyja-kuncogtam majd mikor Minniehez értem adtam a szájára egy puszit

- O Oh Ohn Onew...- mondtam ki a nevét.

-Ne beszélj még. Nemsokára jön a doki addig bírd ki -suttogtam a fülébe. Egy könnycsepp szaladt végig arcomon hisz boldog voltam. Jobban van. Nemsokára hazajöhet.

- Jó.- feleltem.
Tényleg nem sok telt bele az orvos már meg is érkezett. Jobbra balra vizsgálgatott megint.

-Rendbe fog jönni bár talán felléphet Amnesztia nála. A szíve kevés vért pumpál ezért van ez az állapot.-mondta a doki. majd kiment mi csak csendben ültünk

Én már tudtam, hogy nem fogok teljesen rendbe jönni. Sóhajtottam egy nagyot. Egy könnycsepp gördült le az arcomon.

Könnyek. mindenhol néma könnyek Kibum és Jonghyun is sír. Minho szemében is megjelentek. Én meg csak ültem nem tudtam már sírni.
-Taemin Kedvesem hallottad rendbe jössz-simogattam meg az arcát.

- Igen.- suttogtam.
Nem akarom, hogy megtudják, hogy nem emlékszem rájuk. Biztos, hogy sokat jelentenek nekem. És nem akarom megbántani Őket.
Még tovább erőlködtem. Most a szemeimet akartam kinyitni. Talán a gyógyszerek is segítettek valamennyire, mert a súlyok lassan eltűntek. Sikerült egy kicsit megrebegtetni a pilláimat. Legközelebb kinyitom!

Tehetetlennek éreztem magam.-kérsz inni szerelmem? vagy enni? -kérdezettem 
-Neked is enned kéne Jinki. -szólt szelíden Minho
-Nem nem mozdulok innen.-jelentettem ki

- Ee.. Egyee.. Egyél!- szóltam rá.
- Na látod! Még Minnie is azt akarja.- folytatta Jonghyun.

-Nem hagylak itt.-simogattam meg az arcát. 
-Jinki akkor meg hozunk neked enni de muszáj enni-győzködött Kibum is  mire bólintottam. Ezzel kimentek és kettesben maradtunk. Halkan dúdolni kezdtem neki hátha elalszik.

- Szép.- mondtam a hangjára. Emlékeim szerint még sosem énekelt nekem. De ki tudja... Hangja hallatára kezdtem lenyugodni és ellazulni.

Hallottam hogy légzése egyenletessé válik és elaludt. Időközben Kibumék is visszaértek pár szendviccsel.
-Haza kéne jönnöd lefürdeni és pihenni.-mondta Jonghyun.
-Nem.Hagyom.Itt- mondtam halkan nyomatékosítottam.
-Jó-Jó. de a sajtótájékoztatót is meg kell tartani még.-közölte Minho.

Most nem álmodtam semmit. Talán jobb is volt így. Tudtam pihenni. Nem tudom mikor keltem fel ismét. De megint könnyebbnek éreztem magam egy fokkal. Jobb kezemet teljesen fel tudtam emelni. És pilláim is lassan félig felnyitódtak. Üresnek éreztem a szobát.
- O Onew.... Jj jjong Jonghyun...- szóltam utánuk.

Kibum kirángatott a folyosóra hogy leüvöltsön azért mert elhagyom magam.
-Ígérem hogy estére hazamegyek. Csak most még visszamegyek hozzá-mondtam majd visszasiettem a terembe.
-Itt vagyok ne haragudj de Kibum kirángatott-meséltem neki

- Nézd!- mutattam a kezem, hogy már milyen jól mozog. És a szememet is kinyitottam. Igaz még minden homályos volt.

-Nagyon ügyes vagy szerelmem.-mosolyogtam rá.-Kérsz valamit?

- Nem.- válaszoltam egyszerűen. Fel akartam ülni. Ez volt a következő célom. Próbálkoztam de még nem sikerült.

-Segítsek?

- Nem. Egyedül.- éreztem, hogy meg fogom tudni csinálni. De egy kicsit meg kellett pihenni. Meg meg akartam várni a többieket is, hogy Ők is láthassák.

-Jól van kincsem. -Bejött a menedzser és a srácok is.
-Hogy van a kis beteg?-kérdezte a menedzser hyung
-Figyeljetek csak és meglátjátok.

Hirtelen kinyitottam a szemem és integettem nekik a jobb kezemmel. Még egy kísérletet tettem a felülésre de az sajnos nem sikerült.

-Jajj Minnie -rohant oda Kibum.-hogy érzed magad?

- Jobban.- a sírás fojtogatott ahogy láttam, hogy aggódik értem és én meg képtelen lettem volna megmondani, hogy ki Ő, azon kívül, hogy Kibum.

-Ne ijessz rá anyádra még egyszer. -ölelte meg Kibum.

- Jó.- kétségbeesetten néztem a többiekre majd visszaöleltem. Legszívesebben elsüllyedtem volna.

-Mi a baj szerelmem?-kérdeztem mikor láttam a kétségbeesést a szemében.
-Kire  nem emlékszel? Mond el  nyugodtan

- Én...- nem tudtam már tovább tartani. Kifolytak a könnyeim, arcom kipirult.
- Naaa semmi baj.- simogatta a kezem Kibum.
- De van baj...

-Kire nem?

Kezemet lassan felemeltem és Minho majd Kibum felé mutattam.
- Sajnálom...- zokogtam fel. Ez annyira megalázó volt.

-Ne sírj életem. Majd visszahozzuk az emlékeidet róluk.

- De ez annyira... Rossz érzés... Tudom, hogy fontosak nekem. De nem tudom, hogy miért. Tudom de nem érzem...- kétségbeesetten fürkésztem a két érintett arcát.

-Ők a csapattársaid.Emlékszel erre?-kérdeztem

- Nem. Vagyis igen. Vagy... Nem tudom. Rémlik egy csapat. De nem... Meséljetek kérlek.- könyörögtem nekik.
Időközben sikerült felülnöm.

-A  Shinee csapat Maknee-ja vagy én vagyok a Leader. Mi ketten együtt járunk. Ő itt Kibum úgymond a csapat anyukája, ő és Minho szintén egy pár-közben mutogattam akiről beszéltem. -Jonghyun ő úgymond a bátyád. és ő a menedzserünk-értem a sor végére

- Oh...- nagy szemekkel néztem a többieket. Próbáltam feldolgozni a hallottakat. Közben Kibum Minho-hoz ment és megölelte.- Sajnálom....

-Se..semmi baj -mosolygott a könnyein keresztül Kibum. -Megesik az ilyen.

Annyira borzasztóan éreztem magam, hogy azt elmondani sem lehet...
- Gyertek ide.- szóltam Minho-nak és Kibum-nak.

Mind a ketten odamentek és szorosan megölelték. Annyira fájt hogy így kell látnom őt. Hosszú percekig  maradtak itt majd befutott az EXO is. Élükön Jonginnal.
-Szia Hyung hogy vagy?-esett neki rögtön

Egy csapat korombeli srác érkezett a szobámba. Voltak arcok és hangok amik ismerősek voltak de sajnos nem mindenki. Igyekeztem kedves lenni velük.
- Sziasztok.- mosolyogtam halványan.- Jobban vagyok köszönöm.

Ránéztem Taeminre és láttam hogy nagyon erőlködik. -Srácok egy pillanatra-szóltam nekik mire kijöttek.-Mutatkozzatok be neki mert amnesztiás lett. Minhora és Kibumra sem emlékszik.-sóhajtottam

Egy pillanatra mindenki kiment az ajtó elé. Nem hallottam, hogy miről beszéltek de az arcukat láttam. Gondolom most lettek felvilágosítva az eseményekről. Ezután visszajöttek és bemutatkoztak. Ennyi barátom lenne?- csodálkoztam magamban.
- We are EXO, we are one!- hajoltak meg. Majd sorba bemutatkoztak.
- Szia hyung. Én Jongin vagyok. Remélem hamar rendbe jössz.- láttam rajta, hogy szomorú a történtek miatt.
- Szia Taemin. Én Sehun vagyok. A Maknae.- hajolt meg a barna hajú srác.
- Szia én Kyungsoo vagyok.- hajolt meg egy alacsony fiú.
- Szia Taemin. Baekhyun vagyok. Gyógyulj meg gyorsan.- mosolygott biztatóan.
- Szia én Chanyeol vagyok.- hajolt meg egy nagyon magas fiú.
- Szia én a Leader vagyok, Suho.- folytatta a sort egy szőke hajú.
- Szia Minnie. Én Minseok vagyok.- mosolygott kedvesen.
- Én Tao vagyok. Jaj hyung! Gyógyulj meg hamar.- fakadt ki majd Jonghyun odament és megölelgette.
- Szia én Jongdae vagyok.- hajolt meg.
- Szia én Yixing vagyok.- horgasztotta le a fejét.
- Én Luhan vagyok. Térj vissza közénk hamar.- fogta meg a kezem.
- Én Kris vagyok a Leader. És velem zárul a kör.- erőltetett egy kis mosolyt magára.
Annyira borzasztó, hogy nem emlékszem rájuk. Vagyis nem mindenkire...
- Köszönöm fiúk. Igyekezni fogok, hogy rendbe jöjjek.

-Egyél valamit életem.-adtam neki levest amit még Kibum hozott nemrég.

- De nem vagyok éhes.- ellenkeztem.

-Csak egy keveset. A kedvünkért-mondta Sehun..
-Látod egyél egy két kanállal aztán békén hagyunk

- Rendben.- adtam meg magam.
Mivel csak a jobb kezem mozgott rendesen, a bal és a lábaim még nem igazán, így segítségre szorultam.
- Segít valaki?- néztem körbe.

Kibum nagy szemekkel nézett rám mire aprót bólintottam.-Majd én segítek -mosolygott rá és odatérdepelt a fotelba és lassan etetni kezdte. Jókat mosolyogtunk mikor grimaszolt neki.

- Ááá..!- tátotta a száját és hangot is adott Kibum.
- Ááá.- utánoztam. Már nevetnem kellett. Úgy etetett, mint egy babát. Még repülőset is játszott a kanálon lévő étellel. Aranyos volt.
- Finom lett nagyon. Az ízére emlékszem.- meséltem- És arra is, hogy reggelente mindig finomat szoktam enni. Te szoktál főzni?- érdeklődtem.

-Igen-mosolygott Kibum. látszott rajta hogy jól esik neki hogy valamire emlékszik vele kapcsolatban. 
-Arra emlékszel, hogy focit néztünk ketten?-puhatolódzott Minho is

- Az rémlik, hogy imádom a focit...- gondolkodtam el. Mindenki feszülten figyelt. Becsuktam a szemeimet és koncentráltam. Láttam egy nappalit egy nagy TVvel ahol letten ültünk a kanapén. De a másik embert nem láttam rendesen. 
Miért van eeez??!!- gondoltam magamban és mérgesen kifújtam a levegőt.
- Tudom, hogy volt mellettem valaki aki ugyan ennyire, ha nem jobban szereti a focit. De az arca nem rémlik. Te vagy az?

-Ühhüm-vad  bólogatásba kezdett. 
-Basszus Minho-szisszent fel D.O -Így kurva szexy vagy-mindenki lélegzet visszafojtva meredt a megszólalóra.
-Ő az enyém nem adom!-szólalt meg Kibum is.

- Mi van?!- néztem rájuk nagy szemekkel. Köpni nyelni nem bírtam.

-Mi a baj életem? -siettem oda hozzá. -Mit nem értesz?

- Hát... Hogy...- habogtam. Igazából értettem. De mégsem.
- Nekem az lett mondva, hogy Kibum és Minho... De most mi van?- teljesen megzavarodtam. A fejem meg is fájdult.

-Nyugi Igen KeyHo van D.O csak gyökereskedik de ideje pihenned. Jongin ráérsz ma este? mert sajtótájékoztató lesz és muszáj ott lennem.
-Persze hyung maradok ne aggódj.-mondta

- Köszönöm, hogy mind itt vagytok nekem és türelmesek vagytok. Nagyon igyekezni fogok ígérem.
- Jól van de most akkor is pihenj!- mondta kedvesen Jonghyun.
- Elmegyünk de sietünk vissza.- fogta meg a kezem Kibum.
Csak bólogattam.
- Gyógyulj meg hamar Taemin.- szólt Sehun az EXO nevében. Mindenki csak helyeslőn bólogatott.

-Szeretlek és sietek vissza-adtam egy lágy csókot a szájára.

- Sziasztok.- integettem vidáman nekik. Majd lassan kiürült a szoba. Csak Jongin maradt velem.
- Tényleg nem emlékszel rám?- szomorodott el.
- Sajnálom...- hajtottam le a fejem.- Pedig tudom, hogy fontos vagy nekem, hisz akkor nem lennél itt. De a hangodon és az arcodon kívül semmit sem tudok...- egy könnycsepp folyt végig arcomon.
- Ja ne sírj.- ült az ágyam szélére és letörölte a könnyemet- Majd mesélek neked és helyrejössz.

-Had menjek vissza .-könyörögtem 
-Nem Jinki. Húzd a picsádat a stúdióba és készülődj 1 óra az egész.-oktatott ki Jonghyun.
-De ha...
-Nincs de ha. Nekünk is hiányzik de ez a kötelességünk.-szólt rám mérgesen Kibum is.

Jongin mesélt néhány dolgot. De sajnos az sem segített. És ráadásul a fejfájásom is csak erősödött.
- Fáradt vagyok Jongin-ah...- suttogtam becsukott szemekkel.
- Aludj hyung. Itt vagyok melletted. Nem megyek sehova.- fogta meg a kezem.
- Jó.- ennyi tellett tőlem és már aludtam is.

Annyi kérdés és mind róla. Annyira fájt.Mindenki aggódott érte. 
-És ha amnesztiás ahogy említették semmire nem emlékszik?-kérdezte az egyik riporter.
-De emlékszik rám és Jonghyunra. De Kibumra és Minhora nem igazán. -feleltem fáradtan.

Megint álmodtam. És sajnos megint rosszat. Hogy mit? Azt nehéz megfogalmazni. A csapattagjaim és a barátaim voltak benne. Forogtak körülöttem szinte már beleszédültem. Mindegyikőjük kinevetett és megvetett, mert ez történt velem.
"- Nem emlékszel rám?! Szégyeld el magad!- förmedt rám Kibum
- Minnie szerelmem. Most nagyon csalódottak ám a többiek!- tett szemrehányást Onew.
- Fáj, hogy a legjobb barátodra nem is emlékszel! Nem is vagy igazi barát!- vágta hozzám Jongin."
- Ne... Hagyjatok! Én nem...!!- forgolódtam és dünnyögtem.
- Taemin! Kelj fel!- fogott le Jongin. De nem tudtam leállni. Fájt.

Doboltam az asztalon. Izegtem mozogtam. a legtöbb kérdésre a menedzser válaszólt.Mikor mondták hogy mehetünk. Szinte  sprinteltem ki. Akkor nem érdekelt semmi. Mikor beértem a korházban Jongin a folyosón ült és nagyon Gondterhelt volt. egyből a legrosszabb jutott az eszembe.
-Miért nem vagy mellette?-kérdeztem csendesen
-A dokik vizsgálják. Nem akart felébredni.Rosszat álmodhatott fel akartam ébreszteni de nem reagált. -miért történik ez?

A bántó képek lassan eltűntek, miután kaptam egy adag nyugtatót. Csak feküdtem az ágyban semmit nem éreztem. Egy idő után meghallottam, hogy ketten bent vannak velem a szobában. Lassan kinyitottam a szemem.

Elmeséltük egymásnak mi  hogy történt abban a pár órában amíg távol voltunk. mocorgásra lettünk figyelmesek.-Jó reggelt szerelmem hogy vagy?

- Fáj a fejem. Olyan csúnyát álmodtam.- meséltem miközben feljebb ültem az ágyon és a szemeimet dörzsölgettem.- Bántottatok azért, mert nem emlékszem dolgokra.- sóhajtottam fel.

-Sose bántanálak-szólt hirtelen Jongin. 
-Senki sem bántana ezért.-simogattam meg az arcát.-mindenki szeret

Csak kár, hogy én a mindenki felére sem emlékszem...- gondoltam majd felsóhajtottam. Arcomat Onew kezébe hajtottam, mint egy dörgölőző kiscica.
Annyira rossz volt már lassan egy hete bent feküdnöm. Az orvos szerint szépen javulok. Amint a lábaim is valamelyest működőképesek lesznek haza is mehetünk. Mindig nagyon erőlködtem, hogy meg tudjam mozdítani őket. Egyszer sikerült is.

-Szerelmem holnap bejönnek a szüleid is. emlékszel rájuk?

- Nem tudom.- hajtottam le a fejem. Erősen gondolkoztam.- Van egy bátyám?- rémlett fel az arca.

-Igen -mosolyogtam.

- Akkor rá emlékszem.- vigyorogtam. Végre valami jó hír.

-Ügyes vagy. De ők  nem tudnak rólunk-mutattam kettőnkre

- Oh. Értem.- bólogattam.
Az a nap is hamar elszállt, mint a többi. Majd csak arra eszméltem fel, hogy már várom a szüleim érkezését.

Nagyon izgatott volt. -Ettél ma már valamit?

- Még nem. De nem vagyok éhes. Jaj úgy izgulok. Remélem emlékezni fogok rájuk.- haraptam be alsó ajkamat.

-csak nyugodj meg kincsem. biztosan. -kuncogtam.

Még beszélgettünk egy kicsit, majd a szüleim és bátyám lépett be az ajtón.
- Kisfiam!- rohant hozzám anyu és a nyakamba borult.
- Anyu...- zokogtam fel. Emlékeztem rá.
Apa is közelebb jött és a bátyám is. Emlékeztem rájuk!

Az egyik sarokba húzódva figyeltem az eseményeket. örültem neki hogy ez miatt nem stresszeli magát. Boldog voltam mert ő boldog volt

- Minden rendben kisfiam? Nem fáj valamid? Mi történt? Hogy vagy?- bombázott anyu a kérdéseivel miközben az ágyamat igazgatta.
- Anyu. Higgadj le.- fogta meg a vállát bátyám.
- Jól vagyok. Bár a lábam nem igazán akar mozogni, meg egy-két emberre nem emlékszem...- hajtottam le a fejem.
- De ránk igen?- kérdezte apa.
- Igen!- emeltem fel fejem és rámosolyogtam.- Nem kell aggódnotok. Már jobban vagyok. A hyungjaim vigyáznak rám.- néztem Onew felé.

-Ez csak természetes. A maknae a legjobb kezekben van. mindig itt van valaki mellette-mosolyogtam az aggódó szülőkre.
-Köszönöm Jinki hogy vigyáztok a fiamra-jött oda hozzám Taemin anyukája és megölelt

- Kérlek vigyázz magadra fiam.- mondta apa- Gyógyulj meg hamar.
- Igyekszem apa. Ezt nézzétek!- húztam le magamról a lepedőt. Meg akartam mutatni nekik a meglepim. Mindenki feszülten figyelt. Lassan megmozgattam a lábujjaimat majd végül felhúztam mindkét térdemet.- Mozog!- vigyorogtam.

-Ezt még nekem sem mutattad meg-néztem rá szerelmesen. Legszívesebben megcsókoltam volna de nem tehettem.
-Nagyon ügyes vagy fiam-ölelte meg mindenki

- Azt akartam, hogy a szüleim is lássák.- fordultam Onew felé- És meglephetnénk a fiúkat. Hogy csak úgy hazaállítok.- vigyorogtam még mindig.
- Hoho! Lassabban öcskös! Először várd meg, hogy az orvos mit mond. Aztán menekülj!- nézett szigorúan a bátyám.
- Jó. Rendben.- hajtottam le a fejem.

-Ne aggódj nemsokára hazajöhetsz csak a gyógyszereket kell beállítaniuk. -mondtam a fejét simogatva. -Utána ki sem engedlek meg a szobából sem

- Helyes! Nagyon helyes Jinki!- veregette hátba apám- Egyedül úgysem tud magára vigyázni...- legyintett.
- Appaa!
- Ne nyafizz! Igaza van.- tetézte a bátyám.
- Jó akkor majd Onew vigyáz rám!- adtam meg magam kissé ingerülten.

- Nem kellek én oda. Van valaki aki szívesebben venné át ezt a feladatot. -mondtam csendesen de fájdalmasan.ebben a pillanatban csörgött a telefonom is. 
-Ezt fel kell vennem. Ma már nem jövök,de majd szólok Jonginnak hogy jöjjön be estére

- Rendben. Még egyszer köszönjük Jinki.- mondta anyu.
- Minden jót!- szólt apa.
- Szia.- köszönt a bátyám.
- Szia....- meredtem magam elé. Mi volt ez az előbb?- gondoltam. Mire célzott ezzel?

-Igen?-vettem fel a telefont amint kiléptem
-Jinki Baby kérlek adj még egy esélyt hogy szerethesselek.-szólt bele Junsu
-Nem-mondtam majd kinyomtam majd tárcsáztam Jongint aki azt mondta 20 perc múlva itt van. Haza indultam. Furcsán fáradtnak éreztem magam. Valami rossz közeledik. El fogom veszíteni érzem.

A szüleim és a bátyám lassan hazamentek. Azt mondták, majd még néhány nap múlva benéznek. Nem sokkal távozásuk után Jongin váltotta Őket.
- Szép délutánt Hyung.- lépett be mosolyogva.
- Szia Jongin-ah.- viszonoztam mosolyát.
- Hogy vagy?
- Jobban. Ezt figyeld!- neki is megmutattam a tudományomat.
- Hyuung! Ez nagyszerű!- örvendezett- Akkor már mehetsz is haza!
- Sajnos nem. Én is azt hittem de még a gyógyszereimet be kell állítani. Szóval minimum még 4 nap.- görbült le a szám.

Haza érve senki sem volt itthon. A konyhába mentem és nekiálltam főzni. Fájt a szívem. és rettegtem. 
-Minho nem itt majd a szobában. Nem hiszem el hogy nem fogod fel.-morgott Key
-Öhm sziasztok-léptem ki a konyhából mire mind a ketten ugrottak egyet.
-Ne ijesztgess. Van vacsi?-kérdezte Minho mire ott hagyott csapot papot és rohant enni

- Hjaaa Jongin-ah... Meg fogok bolondulni itt bent.- sóhajtoztam.
- Dehogy hyung! Itt vagyok. Majd csinálunk valamit. Lenne kedved kimenni? Láttam, hogy a kórháznak van egy szép nagy kertje.
- Szabad?
- Biztos. Lógjunk ki. Járni már úgyis tudsz.
- De ezt nem lehet...- húztam a szám.
- És mit szólnàl ha megkérdezném az orvost.
- Ha Ő azt mondja, hogy lehet akkor igen.- ezzel már rohant is szó szerint az orvosi szobába.

-Jinki ez finom. de hogyhogy itthon vagy?-puhatolózott Kibum.
-Nem lehetek itthon? amúgy is Jongin ott van-vontam vállat.

10 perc után az orvossal tért vissza Jongin.
- Na mutassa csak magát a mi kis betegünk!- kérte a doki. Felhúztam a takarómat majd megmutattam neki, hogy a lábam már tökéletesen mozog.
- Nahát. Ez remek. Nagyon gyorsan és szépen javul. Csak így tovább. De most nézzük meg, hogy elbírja-e saját magát. Álljon fel!- utasított.
Feljebbültem az ágyon majd kifordultam, hogy a lábaimat le tudjam rakni. Jongin megfogta a kezem és felsegített. Kicsit bizonytalanul de megálltam. Jongin végig mellettem volt.
- Nos. Ahogy látom egy kis séta nem fog megártani.- mosolygott az orvos.- Egy KIS... séta.- ismételte hangsúlyozva.

Elmeséltem a két fiúnak hogy mi nyomja a szívemet de hülyének néztek. Fáradtan estem az ágyba és forgolódtam aludni sem tudtam. délután 5 óra. hmm Talán vissza kéne mennem megnézni hogy van. De mégsem visz rá a lélek.

Amint a doki ezt kimondta Jongin szélesen mosolygott. Az orvos ki ment.
- Gyere. Öltözz fel, nehogy megfázz.- adott rám egy pár jó meleg zoknit és egy köntöst. Felsegített az ágyról majd elindultunk a nagyvilág felé. Erősen kapaszkodtam belé mert eléggé gyengének éreztem magam. Lassan mentünk.
- Nem vagyok nehéz?
- Te? Nehéz?- nevetett ki.
- Nem úgy értem... Nem zavar, hogy úgy belédcsimpaszkodom?
- Dehogy zavar. Meg sem érzem. Gyere liftezzünk. Bírod még?
- Persze.
- Már nincs sok vissza a kertig. Ott vannak padok is.

-Jinki. kérlek dugd ki az orrod.most hívott Kai hogy Taemin már lent van és sétál-újságolta Jonghyun. 
-Nem érdekel fáradt vagyok. -Ő lesz az ő fogja elvenni tőlem. érzem.

Kint Jongin felhívta Jonghyun-t, hogy elújságolja a jó hírt.
- Na mit mondanak?- kérdeztem kíváncsian.
- Nagyon örülnek.
- Az jó. Megkérdezed, hogy oda tudják-e adni Onew-t.
- Persze. Jonghyun hyung. Taemin Onew-val szeretne beszélni. Lehet?

-Onew Taemin keres-kiabált Jonghyun.
nem válaszoltam. Úgy tettem mint aki alszik
-Sajnálom elaludt.

- Azt mondja elaludt.
- Oh... Kár. Akkor majd ha bejön hozzám, akkor beszélek vele.
Jongin még váltott pár szót Jonghyun-nal majd letette.
- Leülhetnénk?
- Persze. Itt egy pad.
Csak ültünk egymás mellett. És a fákat és a virágokat csodáltam. Mennyire szépek.
- Még mindig nem emlékszel rám?
Lehajtottam a fejem és sóhajtottam egyet.
- Sajnálom Jongin. Idő kell...

-Tae Tae én..-kezdett bele Jongin.-én mondanom kell valamit de nem merek semmit sem mondani mert félek

- Ugyan ne butáskodj. Mitől félsz?- mosolyogtam biztatóan- Mondjad nyugodtan. Annyira sajnálom, hogy nem emlékszem rád. De mivel tudom, hogy legjobb barátok voltunk. Vagyunk is. Így bátran merem ajánlani a bizalmam.

-Épp ez a baj. Hogy én..hogy én nem akarok a barátod lenni-nézett Taeminre komolyan.Majd lassan közeledni kezdett felé és megcsókolta

Szavai hallatán teljesen lefagytam. Majd mikor megcsókolt tágra nyílt szemekkel tűrtem ajkaim ostromát. Beférkőzött számba de csupán csak azért mert teljesen lesokkolódtam és tátva maradt a szám. Miután észbe kaptam finoman ellöktem magamtól.
- Jongin ezt nem szabad!- fordultam el.
- Szeretlek. El kellett mondanom. Már mióta így érzek. Tudnod kell.
Nem szóltam neki semmit. Éreztem, hogy zaklatott körülöttünk a levegő.
- Kérlek most kísérj be.
Hang nélkül visszamentünk a szobámba.
- Menj el Jongin. Kérlek. Most az lesz a legjobb.
- Rendben.- ezzel ott is hagyott.
A telefonomért nyúltam és Onew-t hívtam.

-Junsu nem hagyj békén!-mondtam automatikusan a telefonba de mikor meghallottam Taemin hangját egyből felültem.
-mi a baj?-hangom ugyanolyan begyakorlott mint az előbb hisz fel kell készülnöm

- Be tudnál jönni?- kértem- Annyira hiányzol.- szomorodott el a hangom.

-Miért nincs ott Jongin?-meglepődtem

- Nincs.- feleltem egyszerűen- Téged akarlak.- nyafiztam, mint a kisgyerek a kedvenc játéka után.

-Akkor felöltözöm. -sóhajtottam.- Fél óra és ott leszek.

- Rendben. Köszönöm.- mosolyogtam majd belepusziltam a telefonba.

Miután letettük a telefont felvettem valami ruhát majd elindultam. Ahogy mondtam neki félóra alatt ott voltam.
-Szia -köszöntem

- Szia.- csillantak meg a szemeim.- Gyere ide.- nyújtottam ki a kezem.

-Mond mit szeretnél?-kérdeztem

- Megölelni. Nem szabad?- tettem le a kezeimet magam mellé.

-De -öleltem magamhoz.-És hol van Jongin?

- Jaj hagyd már Jongin-t. Hazaküldtem... Ülj ide mellém.- fogtam meg a kezét mikor elengedett és odébb akart menni.

-De miért küldted haza? -értetlenkedtem.

- Mert...- na most találj ki valamit...- mert hiányoztál. Veled akartam lenni. Haragszol?

-Nem. -feleltem egyszerűen majd odahúztam egy széket és leültem.-hogy vagy?

Éreztem, hogy volt valami baja. Máskor már rég az ajkaimon csüngene...
- Jól. Te? Még mindig zaklat Junsu?

-Miért nem tudtad őt elfelejteni?-morogtam.-igen még mindig az ágyában akar látni

- Az álmomban is benne volt, mikor rosszul lettem... Talán azért- motyogtam- Ha kikerülök innen első dolgom lesz neked venni egy új telefont!- mondtam ellentmondást nem tűrően.

-Nem! -csattantam fel. -Majd én elintézem.

- Kérlek! Hadd segítsek.

-Minek?Érzem hogy el foglak  veszíteni.Mióta hazamentem érzem hogy valami rossz fog történni. érted?-keltem ki magamból

- Először is miért velem kiabálsz úgy, mint az ellenségeddel? Állítólag a szerelmed vagyok és semmit sem tettem amivel ezt érdemlem.- mondtam higgadtan- Másodszor, honnan veszed ezt? Miért veszítenél el? Már mikor anyuék is itt voltak, mondtad. Mi a baj? Jonginra gondolsz?

-Mikor azt mondták hogy majd te vigyázol rám bedurciztál. Szólj ha utálsz velem lenni.Nem nem rá gondoltam ,és mit akarsz te mindig Jonginnal tett valamit? -kérdeztem ijesztő higgadtsággal

- Most mi van? Még a végén úgy sül ki minden, hogy én vagyok a gonosz?!- kezdtem pipa lenni.- Azért durciztam be mert elegem van, hogy a családban mindig én vagyok és leszek a legkisebb. És akármi történik velem mindig az a vége, hogy gyenge vagyok vagy béna...- sóhajtottam. Kezemet a mellkasomra tettem és masszírozni kezdtem. Kicsit megfájdult.- És én semmit sem akarok Jongin-nal.- tettem hozzá- Mindig szóba jön... Nem tett semmit...- az a "csak" ott himbálózott a levegőben.

-Ch persze. Szólok a dokinak hogy fáj. -indultam meg kifelé.

- Állj már meg!- ültem fel.- Semmi bajom. De te miért vagy ilyen? Mit tettem? Mond meg és változtatok rajta.

megálltam de nem fordultam meg. -Fáj -fogtam meg a mellkasom-nem tettél semmit.De én félek. hiszen nem tudok vigyázni rád. Valaki talán tud de én... Sajnálom.-léptem ki az ajtón

- Hé!!! Állj meg! Nem hagyhatsz így itt!- megpróbáltam az ajtóhoz sietni de megcsúsztam. Nehezen feltápászkodtam és kiléptem az ajtón. De már nyoma sem volt. Szemeimből észrevétlenül patakok ömlöttek. Visszabotorkáltam az ágyamba.
- Ennyi? Vége?- zokogtam. Szívem egyre hevesebben vert és szúrt.- Ennyit értem neki?
Remegő kezembe vettem a telefonom. Tudtam, hogy nem emlékszem Kibumra de valamiért úgy éreztem, hogy csak Ő az aki megért. Tárcsáztam a számát.

Csak sétáltam a szinte kihalt utcán. Majd meghaltam a bánatomban. -Miért kellett nekem beleszeretnem? Miért nem tudtam magamban tartani ezt az egészet?-suttogtam magamnak a Han folyó partján.

- Igen?- szólt a telefonba Kibum.
- É-én vagyok a-az...- zokogtam.
- Mi a baj?- ijedt meg.
- O-onew...
- Mi van vele?
- Elhagyott.- sírtam fel.
- Jesszus. Ez biztos?
- I-igeeeeenn...- már szinte bömböltem.- Annyira fáj... A szívem.
- Nyugodj meg szívem. Sietek hozzád már el is indultam. Közben felhívom ezt a barmot. Tarts ki. Ha nagyon fáj szólj azonnal a doktornak. Ne várj!
- Re-rendben.- szipogtam.
- Te vadbarom! Van tudomásod arról, hogy mit tettél Taemin-nel?- kiabált a telefonba várakozás nélkül Kibum.

-Tudom. Nekem is fáj-feleltem zsibbadtan. A folyó alattam vadúl hömpölygött. Mintha magába akart volna szippantani.
-Fáj persze. Te önérdekü gyökér. Ha bármi baja lesz én esküszöm neked kinyirlak-üvöltött még mindig.Ajkaim fájó mosolyra húztam.
-Nem lesz rá lehetőséged. Magam rohanok az ördög karmaiba-feleltem majd kinyomtam a telefont.

Ez nem igaz!!!- sziszegett mérgesen Key.
- Jonghyun! Menj be Taeminhez a kórházba.- mondta a telefonba.
- Miért?
- Mert Onew szakított vele és nagyon odavan. Az a nyomott agyú meg öngyilkos akar lenni. Muszáj megkeresnem.
- Te atya ég!- szörnyülködött Jjong.- Jó. Sok sikert! Mentem.
- Rendben. Szia.- ezzel Kibum Onew próbálta meg felkutatni Jonghyun hozzám indult.
- Szia Minnie.- jött be Jjong.
- Szia.- szipogtam- Kibum?
- Öhm... Hát... Nos... Neki dolga akadt.
- Mi? Megígérte, hogy jön. Onew-val van valami?- már nagyon zaklatott voltam.
- Nem. Nyugodj meg.- űlt le mellém.- Mi történt?
- Csak úgy a semmi miatt szakított velem. Mert azt hiszi, hogy el fog veszíteni....- bömböltem. A szívem egyre jobban szorított.
- Hívok orvost!- állt fel Jonghyun.
- Ne hagyj itt!- nyúltam utána. Megnyomta a nővérhívót.

-Junsu?Áll még az ajánlatod?-kérdeztem 
-Igen szerelmem. Érted megyek hol vagy? -kérdezte izgatottan. Megadtam neki a pontos címet majd egy 10 perc múlva ott is volt. Mikor beszálltam a kocsiba még épp láttam Kibum kétségbeesett tekintetét.
-Sajnálom-suttogtam majd elhajtottunk

- Minhooo!!! Mit csináljak?!- sipítozott a telefonba Kibum.
- Mi a baj szerelmem?
- Onew otthagyta Taemin-t. És most láttam elmenni Junsuval.
- Az nem jó. Ezzel sajnos nem tudsz mit kezdeni. Ezt te nem tudod megoldani.
- De Minnieke... És Onew... És a csapat...- zokogott.
- Hol vagy? Érted megyek.
Nagyon fájt a szívem. Szendvedtem. Hang nélkül ordibàltam, miközben a szívemnél szorítottam a mellkasom.
- Jonghyun!!! Segíts!!!- nyöszörögtem- Nagyon fáj!!!
- Tarts ki! Mindjárt itt a doki!- szorította a kezem.

-És hol hagytad Taemint?-kérdezte gúnyosan
-Kórházban. Remélem semmi komolyabb baja nincs-sóhajtottam Junsu a kezét a combomra vezette.
-Jól döntöttél -mosolygott rám

Az orvos egy rakat nővérrel együtt bejött. Majd vizsgálgatott és valami injekciót is kaptam. Jonghyun-t félrelökték tőlem.
- Hyung!!- utolsó erőmmel még felé nyúltam majd lassan nem érzékeltem a külvilágból semmit.
"Gratulálok te észlény! Taemin-t valószínűleg meg fogják műteni míg Te Junsu-val kefélsz!!!"- küldte el az SMSt Jonghyun Onew-nak.
Idő közben Kibum és Minho is megérkeztek.

"Remélem mihamarabb jobban lesz és szeretni fogjátok. Az Új Leadert is szeressétek majd"Küldtem vissza de belül meghaltam.
-Hidd el így lesz a legjobb-ölelt magához mikor odaértünk hozzá.Én nem szóltam semmit. soha többé még csak meg sem szólalok.

- És még van pofája ezt visszaírni!!!- dühöngött a folyosón Jonghyun.
- De mi ütött belé? Taemin semmit sem tett? Ki mondta neki, hogy el fogja veszíteni?- értetlenkedett Minho.
- Nem tudom. De csak kerüljön a kezem közé! Kikaparom a szemét!- sírt Kibum.
Ekkor kiment a doktor.
- Nos uraim... Rossz hírem van...

-Gyere vetkőzzünk. Álmos vagyok. Karolt át Junsu és a fürdő felé vezetett. Elkezdte rólam lehámozni a ruhákat. Csendben mint egy próbababa tűrtem hogy vetkőztessen. amikor csipogott a telefonom rögtön érte kaptam.
"Remélem nagyon boldog vagy. Gyűlöllek  hogy ezt tetted vele. Nemsokára úgy is találkozunk. "írta Kibum. És ekkor jöttem rá hogy mit is tettem. Nekem foggal körömmel kellett volna harcolnom érte nem pedig elüldözni magamtól. "Ha ő nincs én minek éljek?" visszhangzott a fejemben a saját mondatom. Ezek szerint?...Nem az nem lehet.

- El kellett altatnunk.- folytatta az orvos- Nagyon túl lett terhelve a szíve. Mesterséges kómában kell tartanunk. Legalább addig míg a szíve meg nem erősödik. Jobb lenne ha minél hamarabb felébreszthetnénk. Ha nem sikerül a meghatározott idő alatt megjavulnia a szervezete legyengül. Nem lesz képes a saját ellátására... Akkor sajnos már csak a gépek fogják éltetni. Sajnálom.- ment el mellettük. Mindenki összetört. Elvesztették a vezetőjüket és a legkisebbik tagjuk is haldoklik... Szomorú...
Álmomban Onew-ért kiáltottam. Megállás nélkül. De nem hallgatott meg. Háttal volt nekem és csak ment tovább. Én siettem utána de nem állt meg. Egyre csak a nevét kiabáltam de nem hallgatott rá. Lassan mellette állt Junsu. Együtt sétáltak tovább. Engem Jongin fogott le. Nem engedte, hogy utána menjek. Fel akartam ébredni. De ez az álom végtelenig volt. Valami nem engedett. Ez nem olyan volt, mint az előzőek. Nem én irányítottam magam. Nem engedték, hogy felkeljek...

-Ju..Junsu nekem be kell mennem Taeminhez-suttogtam magam elé remélve hogy meghallja.
-Szó sem lehet róla. Te már az enyém vagy.-állt a hátam mögé.Mind a ketten meztelenek voltunk neki köszönhetően.-Nem ezért jöttél?
-Nem. Azért jöttem mert egy marha vagyok. Ő nem hallhat meg. -suttogtam
-de te nem hagyhatsz itt vagy megbánod. -suttogta fenyegetően. Így nem mertem elindulni ahhoz túlságosan féltem

- És a szüleinek mit mondunk?- kérdezte Minho.
- Az igazat nem tudhatják meg! Még a végén nem csak azt a gyökeret hanem minket is eltiltanak tőle...- gondolkozott hangosan Jonghyun.
- Én nem tudom mi legyen... Ez nekem sok volt.- Kibum az üvegablakhoz lépett és azon keresztül figyelte Taemint. Az ajtóhoz állt és onnan figyelte, óvta. Szép, alvó arcocskáját kémlelte. Mit meg nem adott volna azért, hogy még egyszer nevetni láthassa. Hiányzott neki. Úgy ahogy a többieknek is. Mindenki mellette állt és az alvót figyelte.
- Segítség!!!- kiáltoztam álmomban- Fel akarok ébredni!! Segítség!! Onew segíts felkelnem!!

Zokogtam Az ágyon feküdtem meggyalázva. Taemin bocsáss meg. Tarts ki nemsokára érted megyek. Junsu mellém gördült és átölelt.
-Isteni voltál.Ugyanolyan szűk vagy mint annó-ölelt át-Jó éjszakát.

A fiúk se nem ettek se nem ittak. Csak álltak a kórterem előtt és vigyázták a legkisebb álmát. Jonghyun szólt a menedzserüknek, hogy mi történt. Ő is azonnal bement.
Nem tudtam megszabadulni... Szóval ez a sorsom, hogy a szürke semmi közepén lebegjek. És hiába szólítok bárkit, főleg Onew-t, nem hallják és nem segítenek... Minden megszűnt körülöttem. Lassan még mélyebben elaludtam. Semmit sem láttam és éreztem. Ez az agyhalál?

Junsu elaludt nagyon mélyen. Lassan kimásztam az ágyból és felöltöztem. A kocsikulcsot lenyúltam és mint az őrűlt vezettem be a korházba,aminek a következménye hogy nekihajtottam a fának. Összetört képpel és talán bordával sétáltam be a korházba.
-J...jó estét. Lee Taemin merre van?-kérdeztem csendesen a nővérkét.
-Úristen uram jól van? Azonnal szólok a doktorúrnak hogy nézze meg magát.-akadt ki a nővérke.
-Nem érdekel. Csak Tae...min-még a beszéd is fájt. -Kérem 
-Na jó odaviszem beleültetett egy tolókocsiba és eltolt egészen addig a kórteremig ahol 4 ember állt és pislogás nélkül figyelte a bent lévőt.
-Azóta itt állnak hogy kijött a műtőből. A fiú állapota súlyos-tájékoztatott a nővérke majd odatolt a srácokhoz és a menedzserhez

- Jézusom!- fintorodott el Kibum- Hát téged ki vert agyon?
- Megérdemli!- vágta rá Jonghyun.
- Na de fiúk!- szólt közbe a menedzser.- Mi történt Jinki? Mid fáj? Hívok orvost!- ezzel elment.

-Kérlek.had menjek be hozzá. -nem mertem rájuk nézni. Túlságosan szégyeltem magam. 
-Nem engednek be még minket sem. De mi történt? Jinki?-kérdezte szelíden Minho. Sírni lett volna kedvem. 
-A sorsom amiért ezt tettem veletek. Most utolért. Junsu úgy gondolta hogy ha megszököm éjjel elvágta a féket én meg fának hajtottam.-mondtam halkan.

- És csak úgy kiszálltál és idesétáltál?- hitetlenkedett Jonghyun.
Key visszafordult Teamin-hez. Nem bírta elviselni, hogy senki sem vigyáz rá. Így hát Ő figyelte tovább. Na meg Onew-val sem volt hajlandó szóba állni.

-Csak látnom kell őt. Életem legnagyobb hibáját követtem el hogy nem hallgattam rá. Nekem csak ő kell. Szeretem őt. Igen nagyon is. Mellette szeretnék lenni legalább egy percre. Utána akár meg is ölhettek. -suttogtam-Tudom hogy egy életre megutáltatok de sajnálom.

Kibum csak magában fortyogott, fújtatott...
- De nem mehetsz be, nem érted?- emelte fel a hangját Jjong.
- Jó. Nyugalom.- csitította Minho.- Csak kintről láthatod.

Felálltam a kocsiból.Fájt minden tagom de nem érdekelt. Miatta megteszek bármit. Odasétáltam az ablakhoz és onnan figyeltem törékeny testét. 
-Bocsáss meg nekem. -suttogtam majd összeestem

A srácok összekaparták Onew-t és addigra a menedzser is megérkezett egy orvossal. Jinki-t egy vizsgálóba vitték el ahol lekezelték. Valóban eltört két bordája is és a lába. Kisebb belső vérzése is volt.
Minho és a menedzser Onew szobájába ment és rá vigyázott. Jonghyun és Key a maknae álmát őrizték még mindig.

-Taemin itt vagy?-kérdeztem zaklatottan.

- Csss... Nyugodj meg. Taemin jó helyen van. Pihen. Itt vagyunk veled.- fogta meg a kezét Minho. Ő nem tudta gyűlölni Onew-t azért amit tett. Egyszerűen csak mellette állt, mert most neki is szüksége volt valakire.

Fel akartam ülni.-Oda kell mennem hozzá-nyögtem.
-Feküdj vissza kérlek. Onew ezzel magadnak ártasz-nyomott vissza Minho. Amint visszaértem elvesztettem az eszméletem. egy kis patak csordogált És ott állt a partján. -Taemin szerelmem de jó hogy látlak.
-öleltem meg
-Gondolom. Megöltél és ezek után van pofád idejönni? Gyűlöllek Lee Jinki.-üvöltötte mire felkeltem. Az oldalam szúrt a lábam fájt. -Sajnáom

- Jó. Semmi baj! Majd ha jobban lesztek mindketten neki is elmondhatod és megbeszélhetitek. Pihenj.- mondta a menedzser.
Éreztem, hogy valami nincs rendben. Onew a lelkem felét, ha nem az egészet, kitépte azzal, hogy szakított. De ahogy feküdtem ott, szinte élettelenül éreztem, hogy a másik felem a közelben van. Valahol mellettem van.
- Fel kell kelnem!!!- kiabáltam még mindig álmomban- Eresszetek!!! Nem várathatom meg a szerelmem!!!

-Vigyenek be mellé.Szüksége van rám. Nem értik? -addig könyörögtem míg be nem toltak hozzá.-Kincsem itt vagyok csak maradj és gyógyulj meg szeretlek

- Hogy mehet be hozzá?!- háborodott fel Kibum- Majdnem megölte... Most meg bent van nála... És mi?
Éreztem a jelenlétét. De most sehogy sem tudtam jelezni neki.
- Sietek szerelmem! Csak ne hagyj itt! Hallod?!- mondtam álmomban. Bár engednék, hogy felkeljek...

-Kibum megbánta. 100szorosát kapta vissza. -szólt eréjesen Minho Kibumra. -Neked is mellette kéne állnod nem utálnod.
-Minnie soha többé. érted soha többé nem engedlek el. akkora egy marha voltam. Bocsáss meg nekem-suttogtam neki

- Sajnálom Minho...- pityeredett el Kibum.
A szívem erősebben kezdett el dobogni, amit egy gép hangos csipogása jelzett a külvilág felé. Ez egyenlő volt az én álombeli felkiáltásommal.
- Még élek! Ne hagyjatok itt!

Hangosan kezdett el csipogni a gép. annyira megijedtem. A nővérke és a doktor mosolyogva jöttek be.-Most már nem fogjuk kómában tartani. Holnap reggelre felkel. A szíve valami csoda folytán megerősödött hirtelenjében. -mondták majd kimentek

- Ha felébred és fel mered zaklatni... Neked véged van! Kiheréllek!- fenyegetőzött Key könnyes szemekkel.
- Nyugodj már meg.- szólt rá Minho
- Én nyugodt vagyok...- vont vállat szipogva.
Igen. Ez csakis miattatok van. Csak azért kelek fel, mert még egyszer látnom kell titeket. Aztán meghalhatok... Nem érdekel. Csak hadd mondhassam el Onew-nak, hogy mennyire szeretem. Ha ő már nem is.

-Szeretem őt. Soha többé nem bántom. Előbb ölöm meg magam. Melyikőtök venne nekem egy új telefont? És menedzser-shi szeretnék Junsura távol tartási végzést is.
-Jól van fiam de most már pihenj a bordáid így nem gyógyulnak.

Boldog voltam. Majd' kiugrottam a bőrömből. Végre nem fájt a szívem. És az álomból is kiszabadultam. Hirtelen éreztem a külvilágot.

Megfogtam a kezét és úgy feküdtem le.
-Remélem egy nap megtudsz nekem bocsájtani-suttogtam majd elaludtam

Reggel lehetett. Ki tudtam nyitni a pilláimat. Az ablakon besütött a nap. Kicsit zavart. Fel akartam kelni odamenni és elhúzni a függönyt de a rám kötött gépek és Onew keze nem engedtek.

Mocorgásra keltem. Taemin felkelt
-Szia-köszöntem félénken

- Szia.- simogattam meg az arcát mire felszisszent.- Jézusom! Mi történt az arcoddal?

-Bűnbocsánat? vagy csak a sors keze.-próbáltam rámosolyogni.
-Hogy vagy kincsem?

- Kicsit fáradt vagyok. De sokkal jobban. De mi történt?- tényleg nem emlékeztem mitől lettem rosszul.

-Először mond azt mire emlékszel-puhatolóztam.

- Rád. Meg Jonginra. Aztán, hogy Őt elküldtem. De nem tudom miért. Aztán megint te ugrasz be.

Beszélnem kell Kibummal.
-És még valami? -kérdeztem félve

- Nem. Más nem.- görbült le a szám.

Némileg megkönnyebbültem.
-Szeretlek. Soha többé nem engedlek el.A Junsus ügyet is lerendeztem. -mosolyogtam rá de felszisszentem a fájdalomtól

- Előbb gyógyulj meg.
- Minnieeee hát te fent vagy?- rohant be Kibum és megölelgetett.
- Igen...- mosolyogtam.

-Kibum egy kicsit idejönnél?-tudom hogy utál de mégis odajött.
-Ne mondj még neki semmit kérlek nem szeretném ha baja lenne-suttogtam
-Nem miattad teszem.De megígértem Minhonak hogy nem bántalak.-suttogta vissza majd visszament Taeminhez. Legszívesebben sóhajtottam volna de nem tehettem mert iszonyatosan fájt.

- Mi a baj?- kérdeztem Kibum-tól.- Gondterheltek vagytok...

-Aggódtunk.Tudod hogy aggódtunk érted?-sírta el magát Kibum. -Ez a marha is karambolozott úgy sietett hozzád. Olyan idióták vagytok.
-Nyugodj meg Kibum élünk. Mindannyian-próbáltam nyugtatni

- Karamboloztál?- hűltem el.- Ne sírj.- öleltem magamhoz. Vicces hogy ilyen helyzetben nekem van a legtöbb lelki erőm.

-Csak rossz helyen volt a fa-kuncogtam

- Ahjjah... Haza akarok menniii...- hisztiztem.

-Nemsokára hazamehetsz.-nyugtattam meg.

- De én most akarok!- keltem ki az ágyból.

-Lee Taemin Feküdj vissza most azonnal!-szólt rá Kibum.
-Minnie kérlek feküdj vissza -kérleltem szépen.-Te így is úgy is hamarabb hazamész mint én szóval bírd ki

- De... Csak az ablakhoz hadd...- könyörögtem.

-Majd én elkísérlek-Szólt Kibum ellentmondás nem tűrő hangon.

- Jó.- egyeztem bele majd nehezen felültem és felálltam. Kibum azonnal a segítségemre sietett. Erősen belekapaszkodtam és odasétáltunk a célomhoz. Kihajoltam az ablakon.
- Gyere beljebb.- szólt rám Kibum.
- Nem akarok. Nézd milyen szép!- mutogattam a kertre.

-Ki ne ess.-kiabáltam oda. Utáltam hogy még csak mozdulni sem bírtam.
-Na jól van gyere ülj vissza -szólt Kibum is

- Nem. Még egy kicsit.- nézegettem ki tovább.

-Látom felkelt már. -jött be az orvos.-Taemin kérem üljön le addig megvizsgálom a másik beteget.
-Ahh csak valami fájdalomcsillapító kell-mondtam halkan.
-Értem. Levegővétellel hogy áll?
-Nehéz. Fájdalmas. És a bal lábam nem is érzem.
-Ez fura hiszen a jobb lába tört el. had nézzem-kitakarta a lábamat és megfogdosta. Semmit sem éreztem -Hmm jóval hidegebb mint a teste többi része. El kell vinnünk kivizsgálásra. Lehet hogy műteni kell -ráncolta a homlokát. -Na de nézzük magát -fordult Taemin felé

- Nem! Mi a baja?! Vizsgálják meg! Gyógyítsa meg!- kiabáltam miközben a doki ruháját rángattam és sírtam.

-Taemin nyugodj meg semmi bajom nyilván egy idegszál. -mondtam megnyugtatóan. -Semmi bajom nem lesz. téged is megvizsgál a doki és utána lefekszel.Bejönnek hozzád a többiek és észre sem veszed majd a hiányom.
-Pontosan szóval nyugodj meg-szólt Kibum is

- De... Nem akarlak elveszíteni...- pityeregtem tovább ahogy a doki vizsgált.

-Már miért veszítenél el?Nyugodj meg. Nehogy megint bajod legyen-mosolyogtam rá

- Jó.- vettem gyorsabban a levegőt.
- Pihenj.- simogatta meg a fejem Kibum.

-Igen pihenjen. Akkor menjünk Jinki- a doki intett a két ápolónak és kitoltak a kórteremből. -Röggyanús a lába. lehet hogy műteni kell.-mondta halkan. Tudtam. Nem mondtam semmit.

- Ugye jobban lesz?- szipogtam.
- Persze. Ne aggódj kincsem.- ölelt meg Kibum.
- A többiek mikor jönnek be?
- Ha akarod akár most is.
- Akarom.- ezzel felhívta Őket.

Betoltak a vizsgálóba és megállapították hogy egy kisebb vérrög alakult ki így először gyógyszerekkel próbálkoznak majd ha nem segít megműtenek.
-Erről senkinek sem egy szót sem -mondtam a dokinak.

Kis idő múlva Jonghyun és Minho is csatlakoztak.
- Hogy vagy?
- Jobban. De kérlek a szüleimnek erről egy szót se szóljatok.
- Rendben. Bízhatsz bennünk.- szólt Jonghyun.

-Na de sokan lettetek itt hirtelen-kuncogtam.
-Merre voltál?-kérdezte Minho
-Kivizsgáláson.Semmi bajom csak meg kellett mozgatni-mosolyogtam bár Kibum leszűrte hogy hazudom

- Juuuj ez remek.- mosolyogtam- Akkor te is hazajöhetsz velem?- lelkesedtem.

A francba elsiettem.
-Szerintem neki tovább kell maradni a bordái miatt-szólt Kibum
-Igen igen -bólogattam

- Kár. Majd bejöhetek hozzá?-kérdeztem ártatlanul.
- Persze. De előbb pihenj.- szólt Minho.
- Jó de haza akarok menni!

Kibum odajött hozzám de mielőtt megszólalhatott volna Megszólaltam.
-Vérrög előbb gyógyszer majd ha nem segít akkor műtét.
-Jesszus-suttogta én csak rámosolyogtam.

Teljesen le voltam sokkolódva. Annyira megviselt ennek a néhány napnak az eseményei. Nem akartam ezt.

-Mi az kincsem?-fordítottam rá a tekintetem.

- Nem akarom ezt... Elegem van... Haza akarok menni. Emlékezni akarok mindenre. Vissza akarom kapni a régi életem

-Hé nyugodj meg. Megbeszéljük a dokival hogy holnap hazamehess.- nyugtattam meg

- Köszönöm, hogy vagytok nekem.- hálás voltam nekik még akkor is ha nem emlékeztem rájuk.

-Na öleljétek meg helyettem is. -nevettem volna fel, de a fájdalom nem engedte.

Mindenki hozzám lépett és jól megszorongatott.
- Szeretlek titeket.- suttogtam.
- Nem tudnátok elintézni, hogy Onew mellém.kerüljön a szobába?- kértem Őket

-Szerintem ez lehetetlen a gépek miatt is.-motyogtam.
-amúgy is kihisztizte hogy itt legyen.-röhögött Kibum

- Na jó.- sóhajtottam.

-Meghoztam a fájdalomcsillapítót-jött be a nővérke a szobába-ezt most, a véralvadásgátlót 2 óra múlva hozom-suttogta bólintottam majd kiment.
-Mi van? Úgy néztek rám mint a szellemre

- Fáradt vagyok.- sóhajtottam.
- Pihenj. Mi itt vagyunk. Vigyázunk rád.- fogta meg a kezem Kibum.
- Biztos?
- Hát persze, hogy vigyázunk rád.- mosolygott Jonghyun.
- Nem az. Nem baj ha elalszom?

-Dehogy baj. Én is alszok egyet.-motyogtam

- Rendben.- mosolyogtam majd pilláim lassan lecsukódtak.

-Vigyázzatok rá-mondtam majd mély álomba zuhantam

- Ch...- ciccent fel Kibum.- Mi mikor nem vigyáztunk rá?!
- Nyugalom szerelmem!- fogta le Minho.

-Kibum mit mondott neked Jinki?-tudakolta Jonghyun.
-Vérröge van.

- Az súlyos. Azt műteni kell. Nem?- kérdezte Minho aggódva.
- Nem. Először gyógyszer. Aztán ha nem segít akkor műtét.
- Jaj Istenem! Csak ne legyen semmi baja!- sóhajtott Jonghyun.
- De járni azért tud?- folytatta Minho.
- Nehezen. Meg azt a lábát nem érzi.- felelte szigorúan Kibum.
- Legyen már vége ennek! Csak jussunk haza épségbe mindannyian a dormba! Többet ki se lépünk az ajtón.- poénkodott Jjong.
- Tudod jól Te is, hogy ezt nem lehet...

-hmm-morogtam.-Hogy vagytok?-kérdeztem csendesen.
-jól Te?-kérdezte Minho
-Fáj a lábam

- Pihenj csak, hogy mihamarabb felépülhess!- fogta meg a kezét Jonghyun.
- Szükségünk van a Leaderünkre.- folytatta Minho.

-Jól vagyok. Taemin?-
-Alszik még

- Jinki. Nem vagy jól. Lehet, hogy Taemin előtt el tudod játszani. Nem sokáig teszem hozzá. De mi tudjuk.- mondta Jonghyun.
- Igaza van.- folytatta Minho.
Kibum csak a legkisebb ágy mellett ült, háttal nekik. Csak bólogatott és sóhajtozott. Mérges volt Onew-ra. Nagyon. De aggódott is érte. Na meg a kisfiáért is.

-Jól van. De úgysem tudnék visszaaludni. Kibum, hogy tehetném jóvá hogy ne haragudj rám?
-Majd idővel megfogod tudni-suttogta.Megérdemeltem.minden szót minden fájdalmat.

- Nnnnyyaaaaajjjj- mocorogtam, forgolódtam. Ismét álmok gyötörtek. Már nem is tudom mi. Lassan félek elaludni is...

-Sss Minnie semmi baj-simogatta meg Kibum Taemin fejét.
-Valamelyikőtök szólna a dokinak hogy rohadtul fáj?-kérdeztem
-persze -rohant ki Jonghyun

- Mmmmuugghhh...- nyöszörögtem tovább. Kezemmel a takarót markoltam.
- Csssss... Nyugalom kincsem!- éreztem meg Kibum kezét kezemen.
Még a víz is levert. Menekültem. Menekültem a gondok, az érzések és a fájdalmak elől...

-Mi a baj?-jött be a doki
-Nagyon fáj a lábam.-szó nélkül oda lépett és kitakarta . a lábujjaim már lilák voltak.
-Ettől tartottam.Azonnal a műtőbe kell vinni.-megnyomott egy gombot  és erre bejött két ápoló és kitoltak. Féltem nagyon is.

Sírva ébredtem fel.
- Semmi baj.- simogatta arcom Kibum.
- Hol van Onew?- néztem körbe.
- El kellett mennie.- válaszolta Minho.
- Hova?- éreztem, hogy valami nincs rendben. Nem válaszoltak.- Mi történt vele?- emeltem meg a hangom.- Válaszoljatok már!
- Nyugodj meg!- fogott le Jonghyun.
- De hol van? Mi a baja?
- Szólok az orvosnak.- ment ki Minho.
Csak zokogtam. Majd bejött az orvos.
- Doktor úr. Mi van Jinkivel?- Ő sem válaszolt csak beadott egy adag nyugtatót, hogy elkerüljük azt ami néhány napja megtörtént.
- Meg kell műteni.- ezzel kiment.
Csak magamba roskadva ültem ágyamon. Se nem ettem se nem ittam. Aludni sem tudtam a nyugtató ellenére sem.

A műtőben elaltattak. Semmire sem emlékszem. Lassan kezdett visszatérni a testembe a fájdalom.
-Taemin?-suttogtam halkan

- Ő most nincs itt. Külön szobában lesznek. Nem látogathatják egymást. Mert ha bármelyikőjüknek baja lesz, az a másikat nagyon megviseli. Főleg az Ő állapotában súlyos ilyennek kitenni. Gyógyulgasson csak.- világosította fel az orvos.

-De nem bírom ki nélküle-suttogtam.
-Sajnálom ezt muszáj lesz. Gyógyuljon meg minél hamarabb-ezzel otthagyott.

Az orvos tájékoztatott a "terápiáról". Azt hittem, hogy kiszakad a szívem annyira belefájdult.
- Nem fogom kibírni. Nem fogom kibírni. Nem fogom kibírni...- hajtogattam.
- Dehogynem. Erős vagy!- mondta határozottan Kibum.

Egyedül feküdtem.
-Látnom kell-kiabáltam.

Nem voltam hajlandó senkihez sem hozzászólni, enni, inni, aludni amíg nem láthatom Onew-t.
- Ne legyél makacs Minnie drága!- tartotta a kezében a tele tányért Kibum.
Csak megráztam a fejem. Majd mikor felém tartotta a kanalat elhúztam számat.
- Legalább egy falatot! Ezzel egyikőtöknek sem lesz jobb!- próbált rábeszélni Jonghyun. Ismételten csak egy fejrázás volt válaszom.

-Nyugodjon meg. - szólt rám az ápoló
-De nem érti meg hogy így őt teszik tönkre? -üvöltöttem.
-Szólok a doktor úrnak hogy átmehessen hozzá-ment ki

Mikor megláttam, hogy egy ápoló betolja kocsin Onew-t, a gépekkel nem törődve, felpattantam az ágyról és hozzásiettem.

-Naa nyugalom szerelmem.-suttogtam a fülébe. -Hogy vagy?

- Most már jól.- öleltem magamhoz óvatosan.- Te hogy vagy? Fáj valamid?

-Hát mindenem? nyugi jól vagyok.csak a szexy mosolyom tűnt el egy időre.-kuncogtam fájdalmasan.
-Na most már beszélsz?-kérdezte mérgesen Kibum

- Igen.- vontam vállat.- Nekem Te mindenhogy sexy vagy.- adtam egy puszit az arcára.
- Na ha már ilyen jól vagy ehetnél is.- mondta Kibum.
- Nem vagyok éhes.
- Akkor gyere feküdj vissza.- igazította meg ágyam Jonghyun.
Lassan visszaballagtam és leültem fekhelyem szélére.

-Egész eddig ilyen volt?-kérdeztem
-Meg se szólalt.-suttogta Kibum
-Tae ha nem vagyok itt Kibumra kell hallgatnod ha ő azt mondja egyél eszel. Mindez azért van hogy hazamehess.-mondtam neki mint Leader  a Maknee-nak

Aprót bólintottam, hogy jelezzem, hallottam amit mondott. Visszafeküdtem a helyemre és magamhoz vettem a levest. Tényleg nem voltam éhes. Meg mostanság keveset is ettem, szóval a gyomrom is elég kicsi lett. Nagy nehezen tuszkoltam magamba 5 kanállal az ételből.
- Ennyi.- tettem le a tányért- Nem bírok többet.- a hányást kellett visszatartanom.

-Több mint a semmi. -mondta lemondóan Kibum
-Ügyes vagy.
-De most már mennünk kell. Önnek is pihennie kell.-szólalt meg a nővérke.
-Holnap majd te jössz, ilyen jó kis székkel-nevettem rá.
-Sziasztok-ezzel kigurultunk

- Szia.- integettem már a csukott ajtónak.
- Nem kellene pihennetek?- kérdeztem tőlük.
-Jól vagyunk ne aggódj.- válaszolta Minho

Csendben tűrtem amíg visszavittek a terembe.
-Meddig kell itt maradnom-nyűgösködtem.
-még legalább 3 hét
Na nee ezt nem -De haza szeretnék menni.
-Sajnálom de nem lehet.
Akkor 3 hét magány nagyon jó lesz

Állítólag holnap hazamehetek. Hamar eljött az este és vele együtt a sötétség. Nehezen tudtam elaludni. A többiek nem mozdultak mellőlem. Néha átmentek Jinki-hez majd váltottak. Még Kibum is meglátogatta.

Unatkoztam. Nagyon is. Minhoék is csak néha jöttek. Ábrándozva néztem az ablakon kifelé.

Semmi áron nem tudtam elaludni így az orvos adott egy gyenge altatót. Hamar segített az álmok mezejére jutnom. Reggel izgatottan keltem. Végre hazamehetek. Igaz nem emlékszem a lakásra de tudom, hogy ott jobb lesz.

-Ma mentek haza?-kérdeztem Minhot
-Igen látnád hogy örül-kuncogott.
Nagyot sóhajtottam és elfordultam.
-Sűrűn jövünk majd ne aggódj.-monda Jonghyun is
-Jó.

A doki leadta a zárójelentésemet. Már át is öltöztem, a srácok a cuccaimat kivitték a kocsihoz és lent vártak. Még beugrottam elbúcsúzni Onew-tól.
- Szia. Nem zavarlak?- kukucskáltam be az ajtón.

-Te sose zavarsz-mosolyogtam rá. -Hogy vagy?

- Jól.- mosolyogtam.- Te?- mentem beljebb.

-Jól-vontam vállat. -Hallom ma hazamehetsz.

- Igen. Annyira kár, hogy te nem jöhetsz.- álltam meg ágya mellett- Hiányzol.- biggyesztettem le ajkaimat.- De majd minden nap bejövök. Jó?

-Nem te pihensz.! -mondtam szigorúan

- Itt is tudok pihenni.- tiltakoztam.

-Nem. maradj otthon Kibum majd vigyáz rád

- Jinki! Ne vitatkozz velem! Már semmi bajom sincs. Itt akarok lenni melletted. Vagy talán nem akarod? Mert akkor szólj és már megyek is...- indultam meg az ajtó felé. Most egy kicsit megtudja, hogyan éreztem magam mikor ő is ezt vágta a fejemhez.

-Ne haragudj. Sajnálom. Wáá utálom hogy ide vagyok kötve. -morogtam. az elmebaj határán voltam

- Jól van. Semmi baj.- léptem vissza hozzá- Hidd el tudom mit érzel.- mosolyogtam keserűen.- De én.itt leszek veled és hamar el fog menni ez a 3 hét.- fölé hajoltam és lágyan megcsókoltam.

-Szeretlek. de a srácok már várnak menj csak. Hajtsd meg Kibumot hogy főzzön valami finomat.-csókoltam meg

- Rendben. Majd hozok be neked belőle.- adtam ajkaira még egy utolsó puszit majd kimentem a kórteremből.
- Már azt hittük sosem jössz.- panaszkodott Jonghyun.
- Bocsánat hajtottam le a fejem.
- Semmi. Na indulás.- taposott a gázra Kibum.
Mikor megérkeztünk Kibum segített fel a lépcsőn, Minho és Jonghyun a bőröndöket hozták. Kicsit ismerős volt a környék. Mikor beléptem az ajtón isnerős illat csapta meg orromat. Az otthon illata. Nem tudtam hol vagyok de éreztem, hogy ez az otthonom.
- A mosdó merre van?- érdeklődtem.
- Gyere elkísérlek. A lentibe menjünk.- karolt belém Minho.
A nap folyamán a srácok körbevezettek, persze a legrövidebb úton nehogy megerőltessem magam. Eközben Kibum főzött valami finomat.
- Na? Rémlik már valami?- ültünk le a nappaliba.
- Őszintén? Semmi...- hajtottam le a fejem.

A dokik óránként jöttek be ellenőrizni a lábamat. De ez sem tartott 10 pernél tovább. amúgy egyedül voltam

Miután ettünk a srácok mutogattak nekem régi képeket.
- És ez? Jaj ez nagyon vicces volt!- vigyorogva mesélte Kibum a szülinapi fotó történetét.
- Jaj igen! Ez meg akkor volt este, miután a sokadik díjunkat is megnyertük és elmentünk ünnepelni.- folytatta Jonghyun.
Szégyelltem magam. Semmire sem emlékeztem a csapattal kapcsolatban. Csak Onew és Jonghyun maradtak meg. De semmi más.
Kezdett megfájdulni a fejem. A szívem is gyorsabban vert.
- Fiúk... Nem vagyok jól...
- Mi a baj?- dobott el mindent a kezéből Kibum- Mi fáj?
- A fejem... Lefekszem.
- Jó. A szobádba kísérlek.- fogott meg erősen Minho.

Mást nem tudtam csak aludni ott  legalább Taeminnel szeretkeztem

Délután lehettem mikor felkeltem. Kibum őrző tekintetét éreztem magamon.
- Be akarok menni hozzá.- suttogtam.
- Pihenned kell.
- Kérlek. Nagyon hiányzik. Szüksége van rám
- Minnie. Előbb gyógyulj meg.
- Kibum kérlek érts meg és vigyél be hozzá. Ha nem te akkor megkérek mást. Ha senki elmegyek egyedül.
- Ahhjjjajj... Olyan makacs vagy... Mint rég...- csuklott el a hangja.- Beviszlek.- sóhajtott.

Reggel egy marék gyógyszert tuszkoltak belém. Ez ki is ütött. Mikor felébredtem azt sem tudtam kivagyok.
-Valaki?-kérdeztem halkan

- Itt vagyok életem. Aludj csak.- ültem le mellé.

-Minnie?!-örültem neki fel is akartam ülni hirtelen de nem ment-A francba. Hogy vagy?

- Maradj veszteg. Én jól vagyok. Kihisztiztem, hogy hadd jöhessek be hozzád.- kuncogtam.

-Te makacs szamár-kuncogtam.-Kivel jöttél?

- Tudom... Kibumtól is megkaptam... Vele jöttem amúgy. Kint van. Behívjam?- kérdeztem

-Hát ha beakar jönni. azt sem értem hogy miért nem jött be.-sóhajtottam.

Kirohantam és berángattam.
- Biztos nem zavarok?- kérdezte sokadszorra.
- Nem ha mondom!- ültettem le a székre.- Így ni!- vigyorogtam.

-Hoztatok nekem valami finomat?-kérdeztem már  nagyon éhes voltam
-persze.-Adott Kibum egy nagy ételest.
-Köszi Umma

- Jó étvágyat! Nagyon finom lett. Mint mindig.- mosolyogtam.
- Jaj ugyan.- legyintett Umma.

-Ühhüm nabob binom-mondtam teli szájjal. Ez hiányzott nekem.Miután megettem mindet elterültem-Imádlak Umma ez  mennyei volt
-Ajánlom is-kuncogott

- Hiányzik a családom.- mutogattam magunkra.- Vissza akarlak titeket.-sóhajtottam.- Majd ha mindannyian jobban leszünk akkor elmegyünk együtt valahova?

-persze életem. Hova mennél?

- Valahova nyaralni. Vagy sátorozni, túrázni. Vagy nem tudom. Amihez kedvetek lenne.- mosolyogtam.

-Ezt előbb a kiadónak kell engedélyezni.-szólt Kibum mire bólogattam
-Sajnos ez miatt-mutattam végig magamon-nagyon sok a lemaradásunk.-sóhajtottam.

- Ahj... Egy hetet csak megengednek.- lelkesedtem tovább.

-Majd meglátjuk. Kibummie nagyon haragszol még?-kérdeztem nagy szemekkel.
-Igen de már nem annyira. Ha voltál ilyen hülye-mutatott végig rajtam- megérdemled ezt a hülyét -mutatott Taeminre-Gratulálok selejtes brigád-csak elnevettük magunkat

- Nyahjj... Milyenek vagytok.- nevettem velük.- Végre visszakaptalak titeket.- mosolyogtam. Már csak az emlékeim hiányoznak...- Befekhetek melléd?- néztem boci szemekkel.

-Lökdöss arrébb mert mozdulni sem bírok -mosolyogtam mire arrébb tolt és bebújt mellém.-De hiányoztál már innen-suttogtam

- Te is nekem.- bújtam hozzá.- Ugye elférsz?

-Igen szerelmem. -dörgölőztem hozzá.-Elaludhatnék?

- Aludj életem.- karoltam át.
- Nem zavarok?
- Jajj Kibum!- szóltam rá.

-Szeretlek titeket. -cuppogtam a levegőben.
-Aludj jól Jinki-suttogta Kibum
-Menjetek haza majd holnap beszélünk-Suttogtam

- Hadd maradjak melletted.- fogtam meg kezét.

-Ühhüm-azt sem tudtam mit beszélek vagy mit mondtak. Lassan álomba szenderültem.
-Gyere menjünk haza a  gyógyszered is be kell venned. -simogatta meg Taemin arcát Kibum

- Ha muszáj...- gyengéden szájon pusziltam, betakartam és kimásztam mellőle. Hazamentünk.

A  nővérke keltett fel.
-Be kell venned a gyógyszereidet.-simogatta az arcomat.
-Jól van adja gyorsan had aludjak -nyúltam értük  és lehúztam őket.-további jó éjt.

Ettem egy maroknyit Kibum vacsijából majd bevettem a gyógyszereimet és lefeküdtem

Mikor majdnem elaludtam megint itt volt a nővérke-Mit akar már megint?
-Téged. -suttogta kéjesnek szánt hangon. bennem csak a hányingert keltette.
-Hát bocs. inkább kihagynám. A párom vár odakint szóval.
-Jajj ugyan már ne kéresd magad-gombolta ki a ruháját. pont ebben a pillanatban mentett meg a doki.
-Maga mit csinál?Azonnal megyünk a főorvoshoz-karon ragadta az ápolónőt és kimentek.
-Na végre.

Nyugodtan aludtam a gyógyszereknek köszönhetően.
Az elkövetkező napok lassan teltek. Szinte minden időmet a kórházban Onew-nál töltöttem. Már csak néhány nap és hazajöhet. El sem hiszem.

2 nap már csak ennyi. Szépen helyrejöttem a bordáim már összeforrtak és a lábaim is helyrejöttek. Sokat segített Tae is. Valahogy minden könnyebb volt. persze csak akkor ha a perverz énjét visszább fogta.

- Naaa... Most mi a bajod?- durciztam be miután elcsapta kezeimet mellkasáról és combjáról.

-Még kérdezed? A szíved gyenge én meg még gyenge vagyok,de ha így folytatod szétkaplak-suttogtam

- Bocsánat.- sütöttem le szemeimet kuncogva- De már nagyon hiányzol.

-Te is nekem de előtte gyógyuljunk meg-öleltem meg

- Rendben.- bújtam hozzá és adtam a nyakára egy puszit.- Mindjárt jöhetsz hazaaa!- zsogtam be aznap 20adjára, mert eszembe jutott ez a tény.  Nagyon boldoggá tesz a tudat nemsokára mindannyian otthon leszünk épségben.

-igen. Szólj Kibumnak csináljon nekem csirkét. -mosolyogtam.

- Rendben.- ezzel tárcsáztam is.
- Sziiiiijjjjaaaaa Ummmmaaaaa!
- Szia Minnie. Mi van veled?
- Nemsokáraaaa hazajöheeeeet Oneeww!!!
- Igen tudom.- nevetett a telefonba.
- Csinálnál neki csirkét?
- Csinálhatok.- hallottam, hogy mosolyog.
- Juuuj de jóóó! Nagyon fog neki örülni. Köszi.
- Ugyan. De kérlek ne izgasd magad túl. Jó?
- Persze.- vigyorgok.- Na sziiijaaaa!
- Szia.- nevetett fel.
- Kapsz csirkét!

-Köszönöm. de tényleg nyugodj le jó?-öleltem magamhoz. őrülten hiányzott.

- Igyekszem.- vigyorogtam tovább, mint egy idióta.

-Ülj le.-utasítottam mire leült. -Mesélj mi van otthon? EXOs srácok hogy vannak?

- Kibum és Minho szado-mazo sexxel vezetik le a streszt vagy én nem tudom....- sóhajtottam.- Jonghyun sokszor lóg az EXO dormban. A srácok megvannak. Sokat promotálnak mostanság.

-Jonghyun tolja haza a picsáját. Kibum és Minho meg türtőztessék magukat. Leszel ebben a két napban a helyettesem? -kérdeztem.

- Lehetek. De mi lesz ha nem hallgatnak rám? Ami azért esélyes. Én vagyok a legkisebb.

-Akkor mond nekik hogyha hazamentem kiherélem mindet.-mondtam komolyan

- O-okééé...- hűltem el majd felnevettem.- Már látom.magam előtt a szituációt.

-Te csak ne képzeld el azt ahogy kiherélem őket!-kuncogtam. -De akkor megteszed?

- Persze. Érted bármit.- csókoltam is.- De akkor most megyek is. Gyakorlom a hatalmam.- vihogtam.

-Jól teszed. Szeretlek.-adtam neki csókot majd elindult. mikor kilépett felhívtam Kibumot hogy Taemin a főnök és akármit mond az olyan mintha én mondtam volna. Na ez nem tetszett neki. De elfogadta. Taeminnek is írtam egy SMS-t "szorongasd meg a tökeiket"

"Úgy lesz, Főnök! :D ♥ "- kuncogtam miközben írtam vissza az üzenetet. Hamar hazaértem. Amint beléptem az ajtón nekiláttam a feladatomnak.
- Szép napot mindenkinek! Leaderünk rámruházta hatalmát, míg távol tartózkodik.
- Hű de jó...- motyogta Minho.
- Hogy mondtad?
- Ez most komoly?
- Halálosan.- vigyorogtam.- Nem tetszik?
- Nem igazán.
- Akkor majd hozzászoksz. Első dolgom hatahívni Jonghyun-t.- tárcsáztam is a számát.
- Szia Te Don Juan!- nevettem a telefonba- Gyere haza most azonnal.- váltott ridegre a hangom.
- De miért? Baj van?
- Nem. Csak már egy hete nem dugtad felénk az orrod.
- Jaj Minnie. Egy kis pihenés jár.- vette félvállról.
- A pihenésnek most vége.
- Igen? Mert? Ki mondja?
- Én. Én vagyok Onew helyettese. Szóval jobban tennéd ha hazajönnél.
- Ugyan miért?
- Mert Onew ki fog herélni.- mondtam komolyan.
- Jaj ne viccelődj...- hitetlenkedett.
- Mondom. Hívd fel ha nem hiszed. 20 percet kapsz, hogy hazagyere. Na csáó.- csaptam rá a mobilt.
- Ja és nektek nincs több sex. Legalább 1 hétig!- mutattam a kanapén ülő, lefagyott párosra.
- Na de...!- jöttek volna utánam de én bementem a szobába.
- Nincs de. Fáradt vagyok.

-Szörnyet teremtettél-morogta Minho a telefonba..
-Szerintem meg ti estetek túlzásba-nevettem. -leteszlek Jonghyun hív csáó-nem vártam meg a válaszát kinyomtam-Ahoi cimbora.-köszöntöttem vidáman
-Tényleg kiherélsz ha nem hallgatok rá?-kérdezte hisztérikusan.
-öhm ja-kuncogtam aztán a csak azt hallottam hogy "bassza meg" meg társai. Olyan jót nevettem.Kinyomtam a telefont.
"Jó voltál Baby hivatalosan is a távollétemben te leszel a helyettesem"küldtem el neki.

"Ez igazán megtisztelő, Szerelmem, köszönöm. Gyógyulj hamar, szeretlek. :-* ♥ "- írtam vissza az üzenetet. Csak magamban nevettem, ahogy megláttam magam előtt a többiek kétségbeesett arcát mag azt, ahogy Onew-t hívogatták. Tetszik ez a zsarnokoskodás. De úgyis holnap után már hazajön. Nem baj addig ez jó móka. Megszomjaztam ezért kimentem a konyhába. A nappaliban Kibum és Minhi falták egymást.
- Megmondtam, hogy nincs sex egy hétig!- mentem el mellettük mire szétrebbentek.
- Taemin! Nem is csináltunk semmit!- háborodott fel Kibum.
- De már majdnem...- kortyoltam bele italomba- Fájdalmas ám herék nélkül élni.- mondtam egyszerűen majd visszavonultam a kuckómba. Lassan letelt a Jonghyun-nak adott 20 percem. Sehol sem volt.
- Merre vagy?- hívtam fel.
- Az EXO dormban.
- Indulás haza! Most!- vettem szigorúra a hangnemet.
- Hagyjál már...
- Ha te nem jössz én megyek. De azt ne várd meg!
- Úgysem...- nevetett fel.
- Nem-e? Már el is indultam. Sziasztok majd jövünk.- szóltam félre a többieknek.
- Jó oké figyi Minnie. Nem kell idejönnöd. Jó? Pihenj csak. Mindjárt otthon vagyok.
- Na azért. Én is így gondoltam.- ezzel visszamentem a szobámba.
"Nem irigyellek. Nehéz Leadernek lenni  De Te nagyon jó vagy! ;-) Szeretlek ♥ "- írtam még egy üzenetet Onew-nak.

"csak két nap Szeretlek" írtam vissza majd elfordultam és elaludtam.

Megvártam, míg Jonghyun hazaérkezik. Kicsit beszélgettem még velük, majd mindannyian nyugovóra tértünk.
Hamar eljött a reggel. Tényleg nagyon nehéz mindenkire odafigyelni. Nagyon tisztelem Onew-t, hogy Ő erre képes. Eddig bele sem gondoltam mekkora feladat. Hamar eltelt az a nap is. Már délután kidőltem. Nagyon elfáradtam.
Csak arra kaptam észbe, hogy ismét reggel és a gyomrom tele van pillangókkal. Ma hazajön Onew!
- Ma hazajön Onew!!!- kiabáltam, mikor kiléptem a szobám ajtaján.

Az utolsó napom ebben a porfészekben.
-Jó reggelt Jinki. Hoztam a leleteit és a zárójelentést. Igaz ezt nem szokás ilyen korán odadni de szerintem nincs mire várni.Bejönnek érted?-kérdezte a doki.
-Meglepem őket magammal-mosolyogtam. Taxival megyek.Indulok is.Nagyon hálás vagyok  mindenért.
-Ez természetes. Na de akkor sipirc-nevetett majd elment
Gyorsan összekaptam magam majd indultam is hazafelé. Mankóval bicegtem kifelé de így is elég könnyen ment. hamar hazaértem.
Csengettem.

Azt beszéltük meg, hogy még ebéd előtt megyünk érte, hogy ma végre már valami finomat ehessen velünk együtt. Már reggel 8 óta tűkön ültem menetre készen a kanapén.
- Menjünk már!- nyafogtam.
- Még meg kell sütnöm a csirkét! Majd utána.- kiabált ki a konyhából.
- De én most akarok.- ekkor csengettek.
- Inkább nyiss ajtót.- szólt közbe Jonghyun.
Felálltam és szomorúan az ajtóhoz ballagtam. Ki lehet ilyenkor?- gondolkoztam el majd ajtót nyitottam.
- Á Jinki. Gyere be.- fogtam meg a cuccait. Majd hirtelen ledobtam azokat és visszafordultam hozzá.- Jinkiiiii!!!- sikítottam fel majd vigyázva megöleltem- Hát Te? Hogy jöttél haza?

-Hazaszöktem-mondtam halál nyugodtan. -Amúgy a doki odaadta a papírjaim korán reggel és hazajöttem.
-És nekünk szólni luxus?-sopánkodott Kibum.
-Ne haragudj Umma

- A lényeg, hogy épségben itthon vagy.- mosolygott Minho.- Gyere ülj le.- segítette a kanapéhoz.

-Megy egyedül. szerintetek hogy jöttem eddig?-veregettem meg a melkasom majjd eldöltem.-Szia padló.!Te is hiányoztál-nevdttem fel

- Jesszusooom!!- rohantam hozzá.- Mit csinálsz?- segítettem fel.- Nagyon megijesztettél.- ültettem le magam mellé és haragosan néztem rá.

-Megöleltem a padlót-kuncogtam majd megöleltem. -Hiányoztál

- Ajjjaj...- csóválta a fejét Jonghyun.
- Inkább gyertek együnk!- szólt ki a konyhából Kibum.

Nehezen feltápászkodtam és kibatyogtam a konyhába.
-Kibum Isteni az illata-szagoltam a levegőbe

- És az íze is, hidd el!- puszilta meg Minho Kibum-ot.
Mindenki körbeült az asztalnál és szedett magának. Én még mindig nem tudtam sokat enni. De amit ettem, mind jól esett. Minden elfogyott az asztalról.
- Mennyei volt, Umma.- dícsérte Jonghyun is. Én csak hevesen bólogattam.

-Végre normális kaja. Megváltás volt.-döltem a székben.
-Jonghyun Minho vigyetek be kérlek
-Menj be egyedül-morgott Jjong
-Naaaa -néztem rá cukin.
-Jól van-sóhajtott majd átkaroltak és bevittek a szobába.

Kibum-mal mögöttük battyogtunk mikor hirtelen megálltam. Éles fájdalom szúrt a fejembe és a szívembe is.
- Áu...- suttogtam.
- Mi a baj?- fogott meg Kibum és leültetett.
Elviselhetetlenül hasogatott mindenem.

Mikor beértünk a szobába Taemin nem jött be.
-Szerelmem hol vagy?-kiabáltam de semmi válasz.
-Minho létszves szólj neki-ő csakbólintott és elment

Szemeimet összeszorítottam és csak úgy vergődtem a kanapén. Már a könnyeim is kifolytak. Fejemben képkockaszerű pillanatok jelentek meg. Szinte minden lepergett előttem, amiről eddig azt hittem, hogy sosem történt meg velem, vagy elveszett örökre.
- Taemin!- rohant hozzám Minho.
- Nem tudom mi van vele. Mit csináljunk?- esett kétségbe Kibum.
A film csak pörgött tovább lelki szemeim előtt. Egyre jobban belefájdult a fejem és a szívem.
- Ne... Se-semmit...- motyogtam nekik. Vissza fognak jönni az emlékeim. Ha ezt kell hozzá kibírnom, hát legyen.

-Mivan már mi történt?-üvöltöttem
-Nem tudjuk-jött be Minho.
Felkeltem és Jonghyun segitségével kimentem Taeminhez.
-Szerelmem mi a baj?

- Mmmnnnyggghh....- nyögtem fel egy hatalmasat. Majd nagy levegőket vettem és lassan kinyitottam a szemeimet. A fejemhez kaptam és végignéztem mindenkin.
- E-eemlékszem rátok.- mondtam ki bizonytalanul.

-Mire emlékszel?-suttogtam hallkan

- Mindenre. Arra, hogy kicsiként ott csücsültem az SM válogató várójában. Minho volt ott velem. Arra, amikor debütáltunk. Ummára is emlékszem. A sok jó tanácsára. Mikor együtt mentünk ajándékot venni. A lakásra is emlékszem.- meséltem lelkesen- Arra amikor rájöttem, hogy szeretlek. Arra, mikor Jonghyun Tao-val állított haza. Mindenre!- ezek már örömkönnyek voltak.- De a rosszakra is... T.O.P.-ra és Junsu-ra is....

-Már semmi rossz nem történhet velünk. -öleltem magamhoz.
-Igen Junsu elköltözött. -mondta Kibum mire felkaptuk a fejünket-Na egy Umma megvédi az Appát és a fiát-mosolygott

- Ez csak természetes.- mosolygott Key. Látszott rajta, hogy örül, hogy tudom, hogy ki Ő számomra.
- Szeretlek titeket!- ezt most már tiszta szívből mondhattam.

-Mi  is szeretünk téged-mondtuk mind egyszerre. majd egy nagy ölelésben köttöttünk ki.
-Na be kéne venni a gyógyszereket nem?-kérdezte Bummie
-Nekem csak este kell-mondtam vidáman

- Nekem igazából kaja után kellett volna. De most is jó lesz. Ugye?
- Igen. De ebből nem szeretném ha rendszer lenne.- nézett szigorúan Umma.
Mire kettőt pislogtam már hozta is a gyógyszerem.

Miután ez az egész teljesen elfáradtam. Visszamásztam a szobába egyedűl vagyis Taeminnel.
-Mindenre és mindenkire emlékszel?-kérdeztem meg félve

- Öhm... Igen. Miért?- nem tudtam hova akar kilyukadni.

-csak kérdeztem. Gyere feküdjünk le.-mondtam gyorsan